2018. május 24., csütörtök

Zen-fotók: Birtalan Zsolt (9.)








ami hiányzik,
minden, ami hiányzik -
minden. a képről.


ez a hely valahol
máshol valami más
szeretne lenni







2018. május 23., szerda

Hangminták (31.)







az éhezésben csökkent - egy hosszú
lélegzetvételre meg is szűnt a szorongás.
a félelmeink belekapaszkodnak a falatba és
veszekszenek rajta vagy legalábbis ilyen
érzetek között keltem ma, megint az
eltévedésről álmodva, a meglopatásról -
mintha a jóllakottság fosztana ki, avagy
tényleg minden fordítva lenne.

*

betakargat a falat
álnok jóéjtpuszival
hiteget

lehet - csak neked
tilos így, teli szívvel
éjbe csukódni

*

pusztíts el engem, éjszaka!
fossz meg zsíromtól édes -
roppanjon le rólam
aki kérdez!

rostjaimba ivódott mérgek
zabálnak -
hajíts a csaknem-
éhhalálnak!

fogyjon nyomorom telt
tehetetlensége!
szavakat ne böfögjön
bolygóéj éhe egébe -

pusztíts el engem, éjszaka!
jóllaktam, annyi falat
telített, nincs bennem űr
ahol fogadjalak!

*

felfoghatod úgy a levegővételt, hogy
a születésed pillanatától szabályozottan haldokolsz.
a csömör az örömök forrását feltáró szennyeződés -
teleszívtad magad levegővel, és most
ideje kifújni.

ha nem tanulsz a betegségből,
hiába gyógyultál meg.
magadra igazított szenvedélyeid
bélésébe nyúltál felöltözés közben -
moss kezet.

felfoghatod úgy a táplálkozást, hogy
az első korty anyatejjel kötődtél bele az éhbe.
soha nem elég, csak közben
más anyák éhéből fosztott
lények halálát szürcsölöd.

ha nem tanulsz a betegségből,
hiába gyógyultál meg.
magadra igazított éheid
rutinját redőzgeted -
étkezés után is moss kezet.

*

talán tilos egy-
szerre látni és teli
éjbe csukódni?

van aki rágás
közben is alszik - teli
éjbe csukódik







2018. május 22., kedd

önkép


Alabama Monroe (avagy: kitudkjaki?)




akkora rejtély
vagy, Édes, hogy más már
nem is fér a képre



(sértődött morgás -
ott lüktet alatta, hogy:
miért nem Engem?)






2018. május 21., hétfő

Beszélgetés a beszélgetésről








Takács Zsuzsa:
Egy körúti kávézóban

Ültem a Vak Reménnyel a körúton, egy
nemrég nyílt kávézó járdára kitett, billegő
asztalánál. Ültünk és beszélgettünk.
Kérdezte: milyenek az utcák a kora tavaszban?
Mondtam: koszosak, az őszi levelek
sepretlenül rohadnak még a házfalak tövében.
És az emberek arca? – kérdezte aztán.
Ne tudd meg – válaszoltam –, gyanakodva
méregetik egymást, s azt hallod, hiszen vak vagy,
és nem süket, milyen ocsmányul beszélnek.
És milyen ruhában járnak? – próbálkozott még.

Hallgattam, aztán megeredt az eső,
kopogott a fejünk fölé feszített ponyván.
Esett, és kitartóan sütött közben a nap.
A tépett farmerekről beszéljek neki,
hát nincs elég baja? Az ormótlan, mocskos,
műanyag sportcipőkről? Az autókerekek
a járdára fröcskölték a sarat. Fizetni akartam.
Kérte, hogy maradjunk. Ő angyalok lépteit
hallja, mondta, meztelen talpuk surranását,
fényes ruhában járnak a víz fölött.
Azt mondta, érzi a tenger cseppjeit az arcán.



shizoo:
Hol máshol

Itthon, derengő tükörben nézem, ahogy 
beszélgettek. A reggel ködcsipát töröl a  
parkon túli erdősáv maradék lombkoronájáról.
Nem szólnék bele... hogy megint milyen
élénk illatot lihegnek a szoknyácskákkal
kitakart combközök. Hogy ocsmányul rakott
tömeg-közlekedőedények zötykölése közben
is mennyire lélegezhető - hát még két keréken.
Tény: a múltak sepretlenül rohadnak, nejlonzacskó és
üvegcserép között keresem a járható sávot - és
tény: én se tudok már minden defektre mosolyogni.

Ezért nem szólnék bele - nem elsősorban
azért, mert nem vagyok ott. Fedél alatt
olvasom fedetlen fővel a hitelesített tanú, a te
ponyva alatt is ázó szavaid. Érzéketlenségbe
csomagolt lépők és leépülők távlatába ülve
ahogy egy teraszon kicsomagolod magad.
Nincs elég bajod? Leülsz, lehalkítod a 
fehér bot kopogását, pedig te is pontosan
tudod: a Vak Remény nemcsak álmodozó
felhangosítható hallucinátor, amolyan senkinek
sem ártó mit-bánom-én - alapvetően Csalfa is.






(A Könyvhétre megjelenik a költőnő összegyűjtött verseinek kötete...)

2018. május 20., vasárnap

Teljesség-átiratok (68.)


Robert Högfeldt festménye



A teljesség

Van Isten? Nincs Isten? – Abban, ami független a tértől, időtől és minden káprázattól: a Van és Nincs ugyanaz. Van öröklétem? Nincs öröklétem? – Túl a téren, időn és minden káprázaton: a lét és a nem-lét ugyanaz.
Minden ismereted csupán arra jó, hogy a változók közt eligazítson, de a változatlanról nem nyújt semmi bizonyosságot. Ismeret csak a változóban van és csak a változóról, mert benne külön-külön vizsgálható a Van és Nincs, helyes és helytelen, domború és homorú; de a teljességben mindez bontatlanul azonos, ezért nincs benne semmi megnevezhető. A teljesség nem egy és nem több, nem én és nem más, nem valami és nem semmi.
Ha a teljességet ismerni akarod, ne kérdezz semmit mert rá vonatkozólag minden „igen” és „nem” ugyan azt jelenti; hanem merülj önmagadba, személyed alá, s ahol nincs tovább, ahol minden mindennel azonos: ez a teljesség.
(Weöres Sándor: A teljesség felé)




vásott kölyökhad,
képzeletbeli bűnök:
almaevések -

hogy őrzi
a folyvást változó
örökét - saját magától?






fejed fölött a végtelen. ha teljes:
nincs benne életed, hogy énekelhess

fejed fölött határtalan. a semmi:
anyagcsomón állsz, hogy legyen mit enni

fejd fölött. felnézel. nem tehetsz mást -
tér-feleden túl lesel időaranylást

fejed fölött a végtelen. s alatta
fekszel testnyílásokban elszopogatva

fejed fölött a bármeddig - előle
bújnál újabb és újabb születőbe

fejed fölött határtalan. s te látod
jelentéktelen parányiságod

fejed fölött. felnézel. hogyha fel -
a sejt mindenségkalapot visel

fejed fölött a végtelen. ha teljes:
nincs benne éneked, hogy életelhess





mindenség - egy
el nem sírt kölyökördög-
könnycseppben is elfér





2018. május 19., szombat

Zen-fotók: Haller Szabolcs (1.)


Izland, Május





(hit)
Emberléptékű
tér - neki, külön. Lakja.
Nem nyomja össze.


(fohász*)
emberléptékű
tér - neki, külön... lakja...
ne nyomja össze...



*


(katedrális)


Végzeted elől -
végtelen elől - kis
gyóntatófülkékbe,
deszkafal-csukott szemű
neki-szenteltbe térdelsz.








*inog bennem, hogy ez a zárójeles cím nem inkább kétely e - elgondolkodtató, hogy a fohászt mennyiben szüli a kétely... és mennyi része van abban, ha tereket raksz - neki.

2018. május 18., péntek

Teljesség-átiratok (67.)


Vlagyimir Fokanov: Woman Carrying a Bull




Az Isten
Az ember, akit jönni-menni látsz: zárt, egyéni; s az emberalkat legmélyebb rétege nem zárt, nem egyéni, mindennel összefüggő, azonos a minden alakzat mélyén rejlő egyetlen létezéssel.
Az időbeli véges személyiség mögül kibontakozó időtlen végtelenség: a lélek. A kibontakozásra nem szoruló időtlen végtelenség: az Isten. 
Külön-külön határok csak a térben és időben vannak; ami tértelen, időtlen: bontatlan. A személyiség burkából kiemelkedő emberi lélek azonos az Istennel, mint a csönd a csönddel, hanem mint a zaj megszűnése a csönddel.
Az ember, mikor zártságból megszabadul, háromféleképpen látja az Istent: mint „van”-on túli, vonatkozás-nélküli lényeget; mint a mindenséget beburkoló és telesugárzó szerelmet: s mint a véges személyiség leomlása után felragyogó végtelen lelket.
Az Istenbe-olvadó ember számára nincs többé kívánatos és nemkívánatos, nincs többé semmiféle fokozat; minden végtelenül és kívánság nélkül szeret. Számára minden ugyanegy: minden a Teljes-Változatlan, melyből a számtalan változó jelenség árad. Isten tartalmazza a mindenséget, s a felszabadult lélek Istenben tartalmazza a mindenséget.
(Weöres Sándor: A teljesség felé)





Én. Inkább elra-
bolnám magamba az Is-
tent. Tente. Tente...





jönni-menni rabolni ölni-enni
ennyi ennyi ennyi csak ennyi csak ennyi -
időben térben térben időben térden
azt ott megeszed? nem kéred? kérem! kérem!

beburkol zárvány vége nincs véges járvány
tenyerem bőröd - tapogatható szivárvány
kívánság szeret és szeret a kívánság téged
zárulj be rajtam csukódj be éget! éget!

külön-külön határok lépésszinkópa
vállon az istenke nyög izzad Európa
tértelen időtlen bontatlan csomagban kéne -
jaj hova cepeled bikuci hímtagját néne?

falatka isten szájpadlásra ragad vasárnap
adj teljes levegőt hátha majd visszafúj a sárnak
jó bőr ez jó bőr - magamra húzom majd telente
mocorogsz nehéz vagy szunyálj el tente te tente...





2018. május 17., csütörtök

Jégföld


Haller Szabi képe




nem zömülő szó helye, bordák
nem zömülő szív helye, ágas
hullámon, szele meredek hátán
vágtass!

nem simuló part kőheve-gőzét
folyton-tusa ízét, a mesét -
rád lógó párás leves-ég
velejét levegőznéd

ez a nem szelídült táj: mesekompót,
ha reng alattad: troll emelget -
szörnyanya tapogatja fiát
ha énekeltek -

nem zömülő szó helye, ágas
nem zömülő szív helye, bordák
hullámtaraj-éh csendek
lakatolnák -

furcsa, hogy itt-most annyi az ének
annyi remek hang szaporáz
szavakat az éji
zenének -

furcsa, hogy itt-most annyi az ének...
pedig a hajót most is
hideg öblükkel csalogatják
a szirének.