2017. augusztus 22., kedd

Zen-fotók: Kiss Marianna (28.)











a tágabb értelemben
vett mindenséget
ellenpontozom

*

bátran tévesztek...
a hullámmorajt
úgyse zavarom össze

*

együtt rezegni
a legbátrabb tévesztés:
elejtem az ént

*

te döntöd el, hogy
beleoldódás leszek
vagy vadászzsákmány









2017. augusztus 16., szerda

Meskete (-képek)





bújócskajátékot
játszanak velünk a
szüleink, Jancsi?






özön-rönk messze
bújtattak el maguktól
minket, Juliska






most játsszuk azt, hogy
valamilyen ösvényen
hazatalálunk






hazavesződés
úgyis, Juliska... minek
vesződnénk vele






ebben a mesében
kénytelenek leszünk
kiélesedni





...vagy akarod?
magába szippantson
az éhes erdő?





az is egy ösvény
a fák gyökerébe
belegabalyodva...




játsszuk azt: az erdő
nem két éhes gyerek
éhére éhes




puszta földön áll
abból áll ki minden
árvává tesz úgyis


*


(Jancsit és Julist
rejtsd el, Sehová, fény -
tetteik elől is...

Jancsit és Julist
rejtsd el elveszésbe
jövőjük elől is.)





2017. augusztus 13., vasárnap

Férges alma





nem a térdeplőt énekelem
de alattunk zokog az ősidő,
bányák gilisztajárataiban
a millió éves halottak hiánya -

a szent-helyeink jobbára temetők
voltak. temetők. voltak.

nem a térdeplőt énekelem
de kizabáltuk magunk alól
a meghittséget és a békét,
érzed milyen kopáran üres
a millió éves kiürült temetők fölött
a gyorsuló szaporodás múlthullató
zakatolása?

a sisere-hadállás-foglalás?

nem a térdeplőt énekelem
de a liget ahol arcon csókolt a fény
két széllegyező leveles ág közt
elmúltakat suttogott a
rám száradó érzéketlenségbe -

téged még sosem fojtogatott egy táj
érzetén a sírás?

nem a térdeplőt énekelem
de a zakatolásunk gyilkos idejében
bányák gilisztajárataiban
a lábunk alatt csak az üresség hallgatása -

ahonnan az elégetett halottak
dühe menekítene az egekbe
vinné a dúlt idő elől a
semmit a semmi űr-hidegébe;

nem a térdeplőt énekelem
de alattunk sír az ős harag
ami ős volt de mitőlünk haragszik
bányák gilisztajárataiban
a kongó, üres hiány:

a szent helyeinket az álmuk rajzolta
és a robbanásig gyorsult égés harsogása
                                 idegen nyelven álmodik.







2017. augusztus 1., kedd

Készletsöprés

Még tart a versszünet, amit a kötet összeállítása követelt ki - sokat számít, hogy a reggeli vers születés-idejében is válogatok, nyomtatok és csoportosítok, és persze az előre elképzelt ütemhez képest így is le vagyok maradva... viszont időről időre kitüremkedik belőlem a szó, jobbára a megosztón. Ezeket ideje volt összesöpörni ide, a blogra, úgyhogy most (mint egy akciós polcon) az összes utóbbi napokban született agymenésem idepakolom.

Visszalapozok, és ahogy jönnek... most úgyis ez a visszalapozás van. Eljött az ideje - hogy lássam, a sok szóból kerekedik-e bármi. Kikerekedik-e. Úgy tűnik, igen...

Slamre, egyéb eseményekre továbbra sem marad idő, energia - de augusztus 31.-én kivételt teszek majd, elmegyek a klubba. Nem versenyezni. Hanem elmondani egy verset a kötetből, ami biztosan benne lesz. Kicsit hosszabb, mint egy slam - nem férne bele az időlimitbe (és nagyon nem akaródzik húzni belőle, mert úgy érzem, valójában egy szóval se hosszabb a szükségesnél). De erre találták ki az Open Mic-et... és  igen, ez azt is jelenti, hogy abban a szövegre élezett közegben is elkezdem reklámozni magam...

Nagyon sok ötletem van... hallani fogjátok őket. De addig is...







Kertben
áthoztuk ajtód, csukódás-hangját,
jogfolytonos a pince

áthoztuk a csukódás hangját -
jogfolytonos a pince





Balkon

nem mesélsz róla
két lépés kerted
hogyan marad végtelen





Fajta

a gyűlölő, és
a gyűlölt - megszólalásig
hasonlítunk




Egy ambrotípia alá

fotó: Baráth Gábor



sátoros nyarak
régi, belakott fénye
bujkál szemedben





Ophelia

Dallos Emese képe



most teljes vagy
egy lélegzeten a
környezeteddel






Alkonyodik

saját



azt a fénylést
hívják az angyalok
lélegzetének







Lakat
          Vidákovich Istvánnak

ezt az apámtól kaptam
úgy, hogy elárulta a kódját.
Neked én úgy adom,
hogy nem árulom el.



2017. július 25., kedd

Gyökérzet


Süveg Márk: Transtevere








ez a kétfelé
gyökeredző lényből az
a fél, amit látsz


*


gömb anyagcsomónk
határtalanba hajtó
kapaszkodása -

csillagáramok hullámát
sajgó léggyökérzet


*


ez a kétfelé
gyökeredző lényből az
égmarkoló fél










van egy kapcsolódó meglátás - Joanna Antosik képével, haikuval, verssel

2017. július 21., péntek

2017. július 3., hétfő

Szünetjel

Kedveseim, eljött a pillanat, mikor minden energiám a készülő kötetre kell csoportosítsam. Úgyhogy megtöröm a reggeli vers-áradást, mert ezeket az ébredésben is legtisztább pillanataimat is oda szánom eztán: a válogatásra és összeállításra. 1700 szövegből kellene kiválasztanom mindazt ami maradék nélkül készen van, ahhoz az ívhez - koncepciónak nem nevezném - amit érzek bennük, mindezt egybe kell szerkeszteni, lesz vele munka elég...

A különböző megosztó felületeken eztán konzervet kaptok reggelire, olyan versezeteket, amelyek nagy valószínűséggel helyet kapnak a kötetben. Nem állítom, hogy ezt a csendet nem töröm meg olykor, ha nagyon kikívánkozik valami - de akkor is ez lesz az 1912 novembere óta működő Irodalmi szabad rablás blog legverstelenebb nyara. Azért a megosztásokon át remélem valamennyire követhető lesz ez a folyamat is - ahogy szembesülök vele, mit és hogyan éreztem fontosnak az utóbbi öt év reggelein. Remélem követhető lesz, avagy teszek róla, hogy az legyen...

Tehát ezt a képet és haiku-párt (a ma reggeli képáradásból egyet, s amit rávetített a figyelem) nem búcsúzóul osztom itt meg veletek:


French women pours a hot cup of tea for a British soldier fighting in Normandy, 1944
(photo: History's Cool Kids)



ilyenkor teázunk -
ebben nem akadályoz
egy kis lövöldözés


*


soha ne becsüld
alá a megtartó
szokások erejét






2017. július 2., vasárnap

Pride slam


Stekovics Gáspár képe




Nyújtózol felénk
léptünk imbolygó végén -
szia, végtelen.




Végig kellett gondoljam ezt.
A Pride első blikkre a melegekről szól, meg az elfogadásról meg a kisebbségekről
hogy legyen mit elfogadjon a többség.
A másságot: ha valaki leszbikus, vagy meleg és ezzel kevesebben van.
Vagy úgy van kevesebben itt, hogy a bőre színe más, cigány az illető,
ha úgy tetszik jobban: roma -

vagy idetévedt kun, jász, sokác...
vagy idetévedt arab, kopt, perzsa, afgán, etióp, kenyai, és így tovább...

vagy csak másképp gondolkodik, szabadon szívna, más a testképe és
viseli is magán -
szóval ez arról szólna, hogyan kell a többségnek a kisebbséget elviselni -
rád van varrva a másság, szívem...

Végig kellett gondoljam ezt, mert keresztény heteroszexuális fehér férfi vagyok, úgymond a többség
kábé fele -
még csak nem is vagyok zsidó...

Szóval én volnék a többség. Úgy kell rátalálnom az érzésre
amit a kisebbség érez!

Nem nehéz. A világ népessége jelenleg hétmilliárd-ötszáztizenötmillió
kilencszázhatvanezer-négyszázhuszonöt-hat-hét-nyolc,
harmincnyolc-századmásodpercenként egyel növekszik,
ez másodpercenként majdnem három ember.
És ennek alig tizenöt százaléka keresztény és fehér és férfi
és a számom egyre fogy.

Naná hogy fogy, én vagyok - avagy a rasszom - a nyertes,
és a nyertesből sose ömlenek az utódok.
A vagyont nem esik jól apró darabokra tépni
vagy eldönteni hogy a jussom kinek jusson kinek ne jusson...
Inkább nem szülök - azaz hát nem szülnek a nőim -
vagy maximum egyet...
Nekem sincs gyerekem...

Így viszont én valójában egy kisebbség vagyok, amelyik folyamatosan úgy viselkedik
mint egy többség.
Félő, hogy mindig is kisebbség voltam - már hogy a rasszom mindig is kisebbség volt -
csak a legsikeresebb, mivel belőlem hiányzott
a legtöbb gátlás, fék, imádtam a bűnözőimmel hódítani
az Új világokat, egyáltalán sose tudtam - mármint a rasszom
sose tudott meglenni a terjeszkedés nélkül.

Lehet, hogy valójában folyton kisebbségek vezetnek bennünket
- a saját rasszomon belül is -
a leggátlástalanabb kisebbségek, ezért félnek, ezért gyűlölnek
ezért keltenek indulatokat ha tehetik, hogy féljünk és gyűlöljünk, mert kevesebben vagyunk és a kisebbségek vannak többen - pedig ha mindenki más, mármint abban az értelemben más, valamiben más, érted - akkor
úgy logikus, hogy valójában senki se más...

Szóval én vagyok a győztes - avagy a rasszom, a vallásom, a nemem, a heteroszexualitásom a győztes -
de ettől még csak egy kisebbség vagyok aki
a fenyegetettség pózában tetszeleg -
holott önös érdekből nem szaporodom túl,
egy kisebbség vagyok aki viszont a fenyegetettsége érzésén és az ebből fakadó
félelemkeltésen túl nem szereti, ha erre emlékeztetik.

Én vagyok a nyertes. Minden empátia nélküli nyertes
kisebbség vagyok. Számszerűsítve
csak egy uralkodó kisebbség -
a végtelennel szemben imbolygó lépéseim végén.