2013. január 31., csütörtök

Ára van




Nekem van egy olyan ördögi lényem is,
aki leginkább Robert De Nirora hasonlit
aki éppen Nick Nolte családját trenírozza
A Rettegés fokában
és az agyamban úgy dugja meg a feleséget hátulról
hogy végig ott lóg a szájában a cigi -

van egy ilyen lényem,
csak kordában tartom.

De ennek ára van!

Az ára, hogy rákiabálok a kedvesre
amikor leginkább magamhoz kéne vonnom,
mert bajban van.
És én még mélyebbre lököm -
akár a könnyekig.

Az ára, hogy rákiabálok a macskára
pedig csak ölbe kéne venni,
a kézbegörbüléshez már nem hajlik
eléggé a gerince;
tizennégy éves büdi öregasszony -

van egy ilyen ördögi lényem.

Azt hiszem
túlfizetem.





2013. január 30., szerda

Téli haikuk

forrás: http://moly.hu/karcok/198270




                   natalie:
                   rianás

                   ezüst tóarcon
                   napcsókolta jégszirmú
                   lázrózsák égnek


                   shizoo:
                   rianás

                   hó púderezte
                   porcelánbaba arcán
                   fagy reccsent ráncot


                   natalie:                  
                   csodálat

                   úgy hajolt közel
                   a tóarchoz, miképpen
                   csipkeolvasó


                   shizoo:
                   csipkeolvasó

                   téli figyelmed
                   megöl, ha önfeledten
                   fejti fonalát.




2013. január 29., kedd

Egy-idő




Talán ismered, amikor egyszerre
ugyanaz a szó kezdődik el, és
összenevetés a vége, ki sem ejtjük
teljesen. Amikor a világ egy
picike magánszeletében
egyszerre vagyunk –
jobbára érdemtelenül
kapva ezt, jobbára ajándékba és
jobbára elvesztve rögtön.
E pillanatban lesz egy az idő.

Meg egy másikban. Amikor
rád gondolok, és te rám. Nehéz
megérezni - az kelt gyanút, hogy
egyszerre teljes lesz, szinte
megismételhetetlen.
Nem tudjuk még, hogy
mélyülhet-e, csak azt, épp elég mély
két ember egymástól való
érintettsége, ha egymás
eszébe jutnak. Ugyanakkor.

Meg egy másikban. Amikor a
szótlan kétségbeesésbe
belecsörög a telefon. A másik
akar tőled valamit - maga se
tudja, miért ennyire fontos
ez a banalitás, de fel kellett hívnia,
nehogy elfelejtse. Nem tudja meg
talán soha, hogy mennyire jókor
rántott ki a ki-tudja-meddig-mélyül
elfogyó lélegzetéből -

meg egy másikban. De az fáj. Amikor
elmesélik, hogy épp éjfél előtt
három perccel lélegzett utolsót -
és tudod, hogy akkor éppen
részegen gajdoltál valami
megbocsáthatatlan ostobaságot
s az órára pillantás kényszerén túl
nem éreztél semmit. Belőle.
És fáj az egy-idő, hogy nem lett
egy. Miközben tudod:
azért is ittál aznap este, hogy
ne érezd. Az egy-idő
kegyetlen elfogyását.

Meg egy másikban.
Amit nem ismersz még -
csak reméled.




2013. január 28., hétfő

Tavasz-előzetes





Pár nap meleg jött
cezúraként a fagyba,
s az erkélyen kihajtott
néhány jácinthagyma.
Bementettük, átültettük őket
a többesszám csalás itt - kedvesem
kezével óvott hajtásból hajolt ki
bimbó, virág e téli fagylesen.

Tekintsem baljós jelnek
hogy élni nő e hajtás,
idő előtt kibomló
tavaszillat-sóhajtás?
Fenét! Ha este bejövök a télből
az asztalra támasztva könyököm,
magam elé emelve a csepleszt
serdültén el-elgyönyörködöm.

Kint borzolt tollú varjú
komor rorátét károg,
jégborda görbül élő
vizekre - mint a bádog,
zománcát vesztett hulladék a tél -
s ahogy belépek, óvatos-ravasz
fuvalmakkal, enyhe sóhajokkal
az orromba kúszik a tavasz.

Olykor elég ennyi a világból:
egy cserépnyi élő
lélegző mámor.




2013. január 27., vasárnap

Hidegek




A Hidegekről most. Így hívom őket.
Nem megvetés ez, féltés leginkább -
hogy úgy hívom őket: Hideg nemzedék.
A jövő irányítóitól a partiállatig,
a lájkos balfaszságok kiötlőitől
a profizmussal kidekázott,
bármit sportból szétverő, beszóló trollokig,
hivatásos rendezvénykalibrálók
csapataitól a pénzes drukkerig,
gátlásoktól kevéssé piszkált
részvétlenségben létezők
ész-vezérelt vezérei ők -
a Hidegek a tűzzel kísérleteznek,
a társadalmi határhelyzetiekkel
de minden valódi érintettség nélkül
akár ahogy a patkánnyal a tudós.

A minket kötöző struktúrák
az erkölcs, illem, szolidaritás
mind halott - el kell kaparni őket
mert a hullájuk így csak bűzölög.
S ha a társadalmi zsirzás így kívánja,
ha látszik, hogy a bamba öregek
generációja, az Elveszettek és a Megszédülők
nem tudnak meglenni nélkülük
fel kell vuduzni őket zombinak.
A perfekt Hideg jól használja a zombit,
miközben azért felengedi a Csatornát
a zombi mellé: hiszen régóta nem volt
ennyire harsányan magabiztos a bunkó,
a műveletlen és az ostoba -
a celeb-kor gátlást röhögő selejtje
tempót diktálhat, büszkén magára.
A zombi köztük erőtlenül ágál
a valóságsóban, direkt azért
beválogatva, hogy elsőnek szavazzák
ki a népek, mintegy maguk temetve el
azt ami úgyis halott - mi őket védené.

A jó Hideg minden struktúrával
szembemegy. Megnézi, meddig bomlik -
mindig tovább. Ha bomlik, felesleges.
Az úgynevezett kultúra jelentős
része - még ha hordoz is (naná, hogy!)
érdekes és értékes izéket,
túl munkás, sokba van, időgazdálkodás
tekintetében tévút, erőforrás-management
szempontjából pocsékolás.
Nézzük, mi a hatékony. Milyen
emeltyűket mozgatva tartható meg
a szerzett figyelem; a népszerűség
szalmalángja csak így lesz futótűz.

A jó Hideg felméri az ideológiákat;
ha az "itt élned-halnod" nem működik, akkor
menni kell, azt kell nézni, ami szempont.
Rakd egymás mellé a két összeget és dönts.
Ez egyszerű. A kitántorgáshoz csak elsőre hasonlít.
Van, ki tántorog ki, de az kint is részeg
és lehetőséggel kint is hiába kínálod.
A Hideg épphogy józan, a végletekig.
A gyökérkitépés valódi, hideg gesztusához
józanság kell. A jó Hideg tudja, a családdal
például kegyetlen, tudja, hogy éreznie kéne
valamit legalább, de nem érzi -
és inkább megkönnyebbült, semmint zaklatott
hogy nem érzi. Nézni is elég szar
ahogy egyesek fájnak. Jó, hogy nem tart sokáig.
Sosem tart soká a búcsúzás. 


Néha úgy érzem kővé fagyott
a szívük - épp ezért törékeny.
Valami széttört itt a szemem láttára és
talán éppen a szívük. Valami
elmúlik, amibe belenőttünk -
nemcsak egy látvány, harmóniái és színei,
keretezése is szöge-vesztett,
s talán ők fogják túlélni majd
ezt a múlást. Lehet, hogy ennyi csak,
a technikájuk: felkészülés a túlélésre.
S lehet, hogy mi hibáztuk el
Hogy nem tudtuk nekik felmutatni
a saját gyönyörű dilemmáink - hogy a szemükben
ez nettó kudarcnak látszik.
Lehet, hogy ők tőlünk ilyenek?
Vagy most is saját csapdámban rágom
a lábam le: épp azt csinálom,
amit ők nem akarnak?
Vagy épphogy nekik sikerült a
csapdába szorult korlátozó
cafrangokat végre lerágni?

Valami múlik a Hidegekkel.
Valami múlik. Tán csak az idő.



2013. január 26., szombat

Haiku... (víztükör - utolsó merítés)

 


Duna - januári reggel

Vén várhegy arcát
fény fürdeti - tükrét még
pára takarja.


Tócsa március idusán
 
Sötét aszfaltra
olajszivárvány rajzol
tavaszkokárdát.


Májusi eső

Tisztára mossa
ártéri hordalékod
víz-vakotáját?


Áprilisi leső

Tágra nyílt szemmel
tavacska figyel engem
tükrözöm-e őt.


Decemberi iszapba-bújás.
                             hal-perspektívából

Tavunk folyékony,
híg jég. Hulláma elhal -
hajnalra ránk feszül.



2013. január 25., péntek

Haiku és idő




Kezedet fogva is

labirintus az
idő, hiába mérem –
máshol jársz benne.


A kollektív-idő ontológiája

Eredetileg
lélegzet mérte teltét -
és szívdobogás.


Az én-világ-idő ontológiája

Nap járta rajzol
ritmust szolgálóinak -
delet árnyék mér.


Kezed elengedem

idő nem létezik
csak mérhetetlen massza:
rögzült gyötrelem.


A tudomás-idő ontológiája

Azért idő van.
Hogy máshogyan telik el
azt csak úgy érzed.


Megtalálom kezed

bár tartana a
pillanat: örökké mi
az egy-időben.




2013. január 24., csütörtök

Az utolsó keresztény




Megítéltettek már mindenek?
A csorba tettek? Ora et labora:
zsámoly nyers deszkáján térdelek -
görnyedt egész nap hallgattam a szóra.
Halántékomon tompa nyomás
hogy minden, minden hiábavalóság,
sárba csüng az úrhoz szárnyalás,
sárba vetnek ágyat a zsolozsmák.
Ítéltettünk már? Talán csak élünk
ahogy a hajszál gyöngén, tétován,
óvatos-vakon tapogatódzva
nő a rég holt isten homlokán.




2013. január 23., szerda

Az utolsó pogány




Megsebzett éjbe karcolnak a fák
robusztus ujjuk aprókat remeg,
mint ütközetbe hajszolt katonák
merednek rám a nedves levelek -
mint testre váró, éhes oszlopok
mered fel törzsük sajgó éj-hada,
mintha hiába ásott korpuszok
kipárolgása lenne mind a fa,
üszkébe bújó jajszó a varázs -
holt ágaiknál melegszik a lábam,
úgy lüktet, fullad, pulzál a parázs
ahogy a vér az elszorult vénában.




2013. január 22., kedd

Haiku... (viztükör - 4. merítés)



Novemberi eső

Palackzöld folyó
tükrén határolatlan
folt híd és pillér.


Kronosz rendel

Ezüstnyelű tük-
röt kapjon Aphrodité.
Víztükröt Nárcisz.


Októberi tópart

Árnyékod látszik
szürke alkonyi vízen
nem tükörképed.


Nárcisz sír

Keréknyom nyálkás
békanyálas tócsája
is őt mutatja!



2013. január 21., hétfő

Párbeszéd a pontosságról

Provokáció: http://moly.hu/karcok/196457




Németh Bálint: 
Földhözragadt fohászok (8)

Az elbeszélés könnyűsége

Ments meg, uram, a pontosságtól. Nem szeretném,
hogy félreérts, nem az időre gondolok megint,
hanem a tiszta beszédre. Rettegek tőle, hogy
mondataim körül egyszerre megszűnik derengeni
a tompa homály, mint mikor feloszlatja magát,
mert lidérces lelkifurdalása támadt, a novemberi
köd. A pontosság, mint a kard, uram – ha
lesújtasz vele, a termékeny tévesztések láncolata
egyszerre szétszakad, szomorú szikrákat vetnek
a csupasz szavak, és a hirtelen világosságban
bárki felfedezheti búvóhelyem a lápon. Holott
ha annak látszanék, aki vagyok, hallgatag volnék,
akár egy szégyenében elsüllyedt bárka roncsa
vagy a pultot támasztó törzsvendég, aki mindig
összerezzen, ha a hajópadló reccsen. Én a tisztázatlan,
ingoványos jelentésekben húzódom meg, mint
deszkában a szú. A fesztelen, félresiklott társalgásokban,
mikor szellemesen és könnyedén beszélünk el
egymás mellett a bárban, és a végén, mint egy ivó-
cimbora vállát, a te foszló válladat veregetem, uram.
Szavad messzi hajó kürtje a ködben, de sosem
látod, amivé általad lettem. Nem szeretném,
hogy félreérts: azt akarom, hogy félreérts.


shizoo:
Hallgatólagos

Ments meg uram a ködtől. Nem szeretném,
hogy félreérts, nem az időjárásra gondolok:
a sokértelmű beszédre. A tompa homályra mely
derengő többleteket sejtet, ahogyan körbegomolyog -
elfogja a levegőt és füstjébe fojtja a tavalyi avar:
a rutin öngyulladását. Mikor nem éget el ha rosszat
mondok, mert már előre párás hamuba burkolom.
A pontosság mint a kard, de ha életlen és böte
akkor hallgassak inkább. Merjem befogni. Ne nyiszáljam
hiába a csomókat. Ha a termékeny tévedések
mind megértek, a vak tyúkok szemtalálóversenyén
ne legyek néző se. Higgyetek butának - bár úgy
látom, a másikra itt senki nem kíváncsi. Te sem uram.
Látod hogy panelközi résem, akár a kocsma híg
világossága - még mindig nem tudott választani, hogy
merre nézzen. Szerinted tudok mást is, nemcsak
mellébeszélni? Választani, ködöt, kocsmát, hajópadlót
italt, ivócimborát - választani végre azt, amivé általad
vagy magam által lettem? Harangozó hajó tejszínű
köd kényszerhorgonyán? Maradjak csendben inkább.
Úgy tekintem - hallgatólagos megállapodásunk,
hogy eztán hallgatok feléd - jobban mondva: hallgatlak. uram.




2013. január 20., vasárnap

Haiku... (víztükör - 3. merítés)




Augusztusi fesztivál után

Ráncos vén tópart -
kamaszlány-arcoddal csal
média tükre!


Májusi mosdás

Jámbor felhők kék
égkeretét töri meg
lavórban kezem.


Rózsika-forrás csókja
                               (tanka)

Nyílik a forrás
gallyas-leveles öblén
kortyra az ajkam -
klóros csapvizek mosta
íze emlék-tükörkép.





2013. január 19., szombat

Egy ház



Ó, Uram, te nékem ismeretlen!
Kit annyiféle forma hirdetett:
tanúságtétel, dallam, épület -
s ki legtöbbünkben mégis épületlen!

Hogy megszülettem, neked született
egy újabb házad, és ha méregetnem
kell is imád, én nem vagyok hitetlen -
ha meghalok, majd nyújtsd a kezedet.




2013. január 18., péntek

Haiku... (víztükör - 2. merítés)




Júliusi zöld

Félig telt zöld palack
bólong az ezüst Dunán -
kettőnek látszik.



Vizekben az apró tükröződés
                                  (haiku-pár)

Az óceánon a
bálnák haikut dalolnak
távoli társnak,

kavicsom csobban;
a túlpart kövein hul-
lámozhat haikut.



Február olvadóban

Tócsa-tó arcán
is gurulok a fák közt -
fejjel lefelé.




2013. január 17., csütörtök

Haiku-párbeszéd a víztükörről

provokáció: Haiku-pályázat
http://www.napkut.hu/haiku2013.html
a pályázat kötött témája: víztükör




shizoo:
Júniusi tócsa

Nyáréji hold szél-
borzolt tükre fröccsen
bicikli kerékre.


Natalie:
partközelben

tegnap megleste
arcát benned a gyermek,
holnap a holdat.


shizoo:
Szeptember tükör nélkül

Vak, ezüst massza:
hömpölygő felhők alatt
kavargó folyam.



2013. január 16., szerda

Néhány további pillanatig

                                            Ezúttal a Matador című Almodovar filmbe utazva




…a gondolattal való játszadozás
szintjén
a kínt lihegő elégtétel víziója
szintjén
a vérrel telő barlangos testek
szintjén
(a távozás és a távoztatás
gondolata is előidézi a végső
reprodukciós vágy gesztusát –
nézd a torreádort és a bikát,
mindkettőnek feláll, és lehet hogy
bármelyiknek utoljára…)

Az egymásnak ajánlott örömök
áldozata szintjén –
Az egymásnak ajánlott kínok
áldozata szintjén –
Az egymástól ellopott lélegzet
áldozata szintjén
(veretes csomagolásban ugyanaz a felzaklató
gátlástalanság és végletek
fröccsenő nedvességekig való belakása.
Dolgom van ezzel a magán-satyriconnal
nem bújhatok folyton előle
a lelkiismeret-furdalásba…)



2013. január 15., kedd

Néhány pillanatig

                                         Brett Easton Ellisnek



Néhány pillanatig egy Bateman-i agyba
utaztam át – és őszintén:
testi örömöt okozott a tócsává olvadt
gátlások között cuppogni a sárban –
langyos, hússzagú, meleg sárban,
amely soha nincsen készen:

mert hogy elfaroljanak bennem a vétkek
s a maguk kis pitiáner módján végre
hagyjanak helyet – elég helyet - magamnak
valami igazán térkitöltő
végletességet kell elkövetni!

Mondjuk a szomszéd macskáját.
Vagy a szomszédot.
Vagy bármelyik futó kalandot
Kötéllel. Kíváncsiságból.
Ami történik, ha átlépődnek
a jól szabott testhatárok.

Néhány pillanatig laktam csak
egy Bateman-i agyban – de
alig találtam haza a
lelkiismeret-furdalástól.


2013. január 14., hétfő

Beszélgetés nőről, férfiről

inspiráció forrása: http://moly.hu/karcok/194002




Falcsik Mari:
Feminin

nő vagyok: gondolkodom de nem abból tudom hogy élek
azt abból tudom hogy szenvedek
abból hogy mint valami tartály telik bennem a lélek
felgyűlve benne rengeteg
olajos vastag fájdalom
és ez korántsem érdem
nem azért érzek mert jó vagyok
csak mert bennem így mozog a sűrű vér az érben
évekig hordozódik benne az a sok
alvadhatatlan érzelem
nekem sem az: neked miért is lenne könnyű énvelem




shizoo:
Maszkulin

férfi vagyok de gondolkodom – bár nem abból tudom, hogy élek
azt abból tudom hogy szenvedek
hogy szilánkra tört kristálymód válik darabokra a lélek
hiába összesöprögetett
diribdarab hiába ragasztom
ha sikerül sem érdem –
nem azért érzek mert jó vagyok
csak mert kering a hemoglobin a vérben
éveken át hurcolja magában azt a sok
széthullt rögöt megalvadt életem
nem könnyű magammal – neked miért is lenne könnyű énvelem



2013. január 13., vasárnap

Ember, lélegzet, zene

Inspiráció: http://moly.hu/karcok/195675

"Ahány ember, annyi lélegzet. Ahány lélegzet, annyi zene. Ahány zene, annyi idő. Ahány idő, annyi világ. Lehet, hogy azért is jó zenét hallgatni, hogy az ember a másik lélegzetén keresztül a másik világába akadálytalanul tudjon átlépni." (Biedermann Izabella)




                                                             Ferdinand Binkofskinak 

Légzés ritmusa szolgál szóejtés ütemének
légzés ritmusa jelzi, hogy járkál ki-be lélek
ajkad szép kapuján, szív lükteti élete részét,
vérbő testzene dallama hirdeti élte egészét.
Nyílik a lélek a daltól dalba ha nyílik az élet,
mindkét boldog irányba nyitva vagy így a zenének –
szép ajkad kapuján így árad a lelkemig, érzem,
s így ömlik dalom is lelked mélyére egészen.

Ember ahány csak van, lélegző ritmus is annyi,
lélek szép szava így tanul éppen a szívbe suhanni,
Szívbe vegyült zene mennyi van - annyi idő is,
mint ahogyan van sombokor és van más ritmusu kőris,
Mennyi idő és annyi világ fér ebbe a tarka egészbe
Mennyi világot ívelsz és mennyit teleélsz te
csak ha a másra figyelsz és dallamod íve-alakja
mástól telve egész, és közben a mást telelakja!



2013. január 12., szombat

A Kijárat évritmusa





Viszi a szél, pörgeti a szél, április szele, május szele
június ígéretszele augusztus lomhán mozduló
majd villámot zivatarló szele, a jóllakásé -
szeptember nosztalgiájának szele,
október éles, határoló szele
viszi a szavait szerteszét.

Megtanulja - de mintha mindig tudta volna mennyi fér bele,
igazságmagvat gazdagra érlelni, hogy való
felhúzni mint ruhát a történetet, nem baj ha másé,
fényképet állni a hallgatóság ah-ja, ó-ja közt
bárkit felülről értékelni doszt
jó-e, rossz-e - pörgeti a szél.

Úgy érzi 
nem kényszer a megcsavart valóság
csak álom, éber álom.

Bort érlel lassan a szüretelt, darált,
préselt szemekből a november,
jár az igazmondó szél a meggyötört
árva szőlőtövek között.
Kifosztott arccal szégyenkezik a kert
mérges gázok erjednek pince mélyén.
Hol vannak éhes szavai és hol a jóllakottak -
hol vannak a seregélyek -
hol a  szőlőt tőről kóstolók
könnyed tőről tőre lebbenése
illanó olaja a nyárnak -
présbe törték a szőlő húsát, vérét
majd csorduló, mámoros éjek
bő, zamatos, zajongó farsangja éli fel -
a féktelen éjek szomjúhozó garatán
csusszan le részegen a suttogni való,
míg csömörré, undorrá nem bukik.

Nedves szél összehordta, bor locsolta holt avar
széllel már nem pörög - a szónak súlya van,
nedves nyálkát húz az ajkakra, ahogy lehull.

Persze egy érzés, hangulat
ez is, elmúlik a tavasszal -
de így fordul az év, így fordul januárba:
avarba bűvölt gyökérzetével
mozdulatlan lépve a
jeges szembe-szélben.




2013. január 11., péntek

Dzsézn-relikviák II.





A látszat az ami...

A kultúra
ez a túra
a tortúra veled is indul
szamárság
de a gátlásaidon
sose lépnél megint túl
te világvitéz!
a felelősséged megint
szerepe szerint -
te visszafogottság
jegyében egyén
te egész
ugye nehéz...

R:  a látszat az
     ami áthat
     mindent itt
     a látszat az
     ami játszat
     mindenkit
     itt mindent elnyel a látszat
     ó, a látszat.

A szabad anyag
gazdát cserél
a gazda lecseréli magát
minden olyan
elméleti
ki ahogyan szereti
nem mozdulsz ebből
semmi áron
barátom
és pár ki ha nem én
után
telik a délután

R:  a látszat az
     ami áthat
     mindent itt
     a látszat az
     ami játszat
     mindenkit
     itt mindent elnyel a látszat
     ó, a látszat.



2013. január 10., csütörtök

Beszélgetés télről, rítusokról

inspiráció forrása: http://moly.hu/karcok/195091



Karácsonyi Zsolt:
A tél rítusai 

Azután vagyok. Nézem ezt a
befejezetlen, tájszerű képet.
Az apró
és üde részleteket.

Írok valamit a hátoldalára,
de nem lesz belőle
üzenet.

Mert ez olyan hely,
ahol
befelé íródnak a szavak.

A vihar szeme lecsukódik,
a szirének is alszanak.

Azután vagyok – és, ami
a kezdet kezdetét illeti:

azon a helyen nincs is pillanat.

Egy elképzelt, tavaszi tájra
fekszem.
Így várom be a havazásokat.



shizoo:
Az előtt, télen

Csak állok és próbálom
bőrömmel érinteni
a rám szitáló
pelyheket.

Nem akarom – az érintés mögé
ne férjen egyéb
életszelet.

Se kívánság, se kezdet
se vég –
semmilyen torlódó akarat.

Az érintés suttogjon belém
sose hallott, téli szavakat.
.
Ne azután. Csak valami
időben, mi bekeretezi

a helyet, ahol nincs is pillanat.

S ha jön a levelek fényragyogása
majd
remélem, ugyanígy befogad.




2013. január 9., szerda

Lábjegyzet direkt nem Delacroix alá

forrás: http://moly.hu/karcok/194560

Karl Pavlovics Brjullov (1799 — 1852): Pompei pusztulása
  



Hogyan dereng a csámpás gesztusok egész seregén át mégis a való
a komponált hamison át a létezés elvételének emésztő kínja mégis
a dekára kimért, rajzeszközökkel, léniával szabott kompozíció
alól a fájdalom; a steril színpadon a ledőlő szobrok és a hamis ég is
mintegy létezésünk nedveit tagadja el, a verejtéket, vért, a gennyet és az ondót,
fröccsen a szemünkbe az áradó ízléssel kidekázott díszlet és drapéria
mint az alma íze helyett a lébe főzött mégis romlandó almakompót,
nem kéne egyetlen porcikájával sem a valódi vesztünkre rányílnia -

s megteszi mégis. Akadémiák túlságos mesterisége, dermedt, drámai
és valószínűtlen színpadképei, az egykori prűd halál és szerelemparódia,
egy furunkulussal gazdagon rakott, magától undorodó kor álmai -
egyetlen gesztusával sem kéne valódi vesztünk mocskába ágyazódnia,
de léte van bennünk lakik, a miénk mégis ez a távolító színpad,
szeretjük, nem szeretjük - a kelleténél jobban rajzolja így is álmainkat.





2013. január 8., kedd

Hirdetés




Diplomás cseléd sürgősen új gazdát keres
Tűz-közeli ajánlólevéllel
gépírói, rendszergazdai és alapfokú
mikroelektronikai végzettséget igazoló
okmányokkal
tűzoltási és újraélesztési gyakorlattal
személy- és vagyonőri tanfolyam
elvégzése folyamatban -
gyerek és kutyatűrő
részmunkaidőben is

ajánlatukat a
bútorozatlankukacfillérmailponthu
címre kérem.




2013. január 7., hétfő

Kovalens kötés




Nem tudom, melyik az erősebb,
de mind a kettő jelen van
a legtöbb pillanatomban -
és mindig együtt
van jelen:

az, ahogyan szeretlek,
és ahogyan szeretem
azt ahogyan te
szeretsz.



2013. január 6., vasárnap

Két beszélgető vers ellenpontjaként


Forrás: http://moly.hu/karcok/189671









Tomas Tranströmer:

Boltívek végtelenje

A román stílű székesegyház mélyén
félhomályban tolongó turistahad.
Boltívek áttekinthetetlen lánca;
sátruk alatt itt-ott verdeső lángok.
Egy arctalan angyal karjába zár
s úgy suttogja, minden porcikámmal hallom:
"Örülj, hogy embernek születtél!
Bensődben boltívek rengetege,
bárhova fordulsz, újak sora nyílik,
végestelen-végig, örökkön örökké."
Könnyező szemmel,
hunyorogva
botladozom ki a napra,
a piazza csendéletébe
Mr és Mrs Jonesszal, Tanaka úrral,
Signora Sabatinival
s bennük a boltívek végtelenjével.





Győrffy Ákos:
Regensburg

Ahogy élnem kéne. Ezzel a szánalmas mondattal
kezdődik minden. A vörösmárvány sápadt erein
húzom végig az ujjam. Az oltár előtt két gyerek
áll összeölelkezve. A padlóba süllyesztett sírokon
verekednek később. Vakuk villognak, érzem a
kupola ívét, azt a hajlásszöget, ami az egészet,
engem, összetart. A nyitott kapukon át bezúduló
fényben két apáca áll. Csak a körvonalaikat
látom, a huzat felém fújja a belőlük áradó
öregségszagot. Mikor majd átlépem a küszöböt,
az odakinti hőség elolvaszt bennem mindent,
csak valami erősödő zakatolás marad, az agy
és a szív konok lüktetése a nyálkás sötétben.
Mintha a testem minden apró darabját külön-
külön érezném. Az a benti hűvösség nem
létezik kint, az ég alatt.



shizoo:
Boltíveim

Ahány napunkba füstöl be az alkony
csarnoka mélyén ahogy morzsolódik
lombja alatt még annyiszor alszom.
A tenyerembe mint simul a jó hit
a kérge úgy simítja vissza markom
levelével szélbe borzolódik
gyökértől ág-bolt-íveit csavargom,
míg fénye fel, susongó légbe lódít –

Ágvilla öblén támasztom a térdem
a mennybolt íve mint fölénk terül
hajló füvekre, fákra mosolyogva -
kapaszkodunk, a tölgy, a lomb az éjben
így, vétkeken túl és védtelenül
kapaszkodunk a tétlen csillagokba.


2013. január 5., szombat

Lábjegyzet egy párbaszédhez


shizoo
Piramidális
                     További hozzáfűzések Erdős Virág Na most akkor című verséhez 

Ott fenn a sminkelt angyalok
egymás seggére nézve fel
rorátét énekelnek 
az első sor is fel figyel -
egymásra nyíló ánuszok
válogatott kis kis-husok
himnuszos kis zegzugok
nyeldeklik a figyelmet:
közön közöd? közöm? nem.
Magán itt mind a terület
magán itt nincs közöm sem
hogy lefelé miért süket.
Magáén ül itt mind magán
magány-ül mind a polgár.
Ki önként láncol önt szabad -
önként dalolva szolgál.
Mint máz a kövült agyagon
de sokba van a vékony
rétegnyi égetett takony!
Viszi a vagyont a vagyon
béenvén és suvokon,
kiviszi át a halom
zsét a szakadékon.

Középen ott a vastagon
kapaszkodó reménység
ácsing a fénybe néz szét -
mint fémforgács a vasmagon
mint vadhusok a nagy huson
kapaszkodik de gyenge.
Napról-napra lébecol
a maga se tudja hol
megnyíló képzelembe.
Csak lóg elköltött holnapon
lakik vezet hitelbe
nem néz  program kultúr izét 
ha ingyen nem figyel be.
És képesedni képtelen
hogy legyen szintén kivétel
s miközben egyre fel figyel
a távol fénylő seggeket
- elérhetetlen seggsereg -
bár nyújtózkodik végül
elvéti és az egyre több
a legalulba szédül.

Maholnap éppen annyi
dekányi sorsot választ.
Nincsen elég. Mi az elég?
Papírra mért szalámivég-
támasz támasztja támaszt.
Éhesek és tetvesek
múltalja felszivárog
huszasév harmincasév
holnaptalan jelenklisék:
a gangközi panelközi
megöntözi nem öntözi
potyogásból is kipotyog
sorsa nem billeg a morzsa
lakhelye bódé az árok.
Aszfaltpihét az arcba:
a dolgok nézetétől
ráncos nem a kosztól
de minden másnap kosztol
ha jut a még lakostól
fillér a más zsebéből.

Hiába gondoljátok azt 
rohadjon meg mind ki vesztett
hurcoltatjátok a keresztet
perkálva érte fitying keveset -

ha éhen döglünk mindannyian
akinek jó szar sorsa van
a sok majom megvezetett:
ki viszi ki majd a szemetet?






2013. január 4., péntek

Dzsézn-relikviák I.*

                                     *Dalszövegek a Vitorlás Dzsézn zenekar legfényesebb korszakából




Ballagás

Meghívom önt a ballagásra
Tovább tovább tovább!
Egy jó kis éttermi zabálásra
Tovább tovább tovább!
Az utána esedékes ivásra
Tovább tovább tovább!
Egy kis részeg autózásra
Tovább tovább tovább!
A záróvonal átlépésére
Tovább tovább tovább!
A védőkorlát széttépésére
Tovább tovább tovább!
A verda átformatervezésére
Tovább tovább tovább!
Egy kis tudattágításra
Tovább tovább tovább!
Mentőautós száguldásra
Tovább tovább tovább!
Többszöri újraélesztésére
Tovább tovább tovább!
Meghívom önt a temetésére
Tovább tovább tovább!




2013. január 3., csütörtök

Mohón és alacsonyan


                             Cinnucka bácsinak

 
Csak élni szeretném
ezt a tyúkszarost
nem holnap
de most.

Munka közben
hajlanék a kortól
pedig nem vagyok
cukorból.

Esténként vastagon
kortyolnám a kiszabott
félédes
szerelemadagot.

Nem tartozni szeretnék
túl sokkal nem
és sehova
ha lehet még.

De félrerakni,
hogy legyen a kispités
gépemen új vírus-
irtófrissítés.

Enni rántott húst és
savanyú paprikákat -
akár egy
mohó és alacsony állat.

És szarni rá, hogy
ki mit gondol a
szájszagomról.






2013. január 2., szerda

Párbeszéd hogy mi legyen



Erdős Virág:  
Na most akkor


mondjátok meg nagyokosok, mi legyen, ki ne legyen miközülünk maholnap és ki legyen, ki legeljen penne ágyon rozmaringos mellfilét, ki pecázza kukából a halolajos kiflijét, kinek legyen friss levegőn tartózkodni ideje, kinek teljen karcinogén cuccokkal a tüdeje, ki rágja a Cafe Picard mascarponés pitéjét, ki mossa a Szentiványi nagyságosék bidéjét, kinek kelljen éjjel-nappal folyton-folyvást igyekezni, kit lehessen kapásból és szemtől-szembe letegezni, ki ne jusson ötről hatra, kinek fussa futópadra, Pulára meg Balira, kit vegyenek palira, kinek legyen hobbija a népi magyar hagyomány, kinek jusson másfél bála angol-pólya adomány, kinek bocskor, rámás csizma, cifra mente, kacagány, kinek jusson, mér' is jutna, szar se jusson, ha cigány, na most akkor mondjátok meg nagyokosok, mi legyen, ki ne legyen miközülünk maholnap és ki legyen, ki rakja ki carrarai márvánnyal a klotyóját, kinek pakoltassák ki a pénztárnál a motyóját, ki zúzzon ki Rómába, hogy láthassa a piétát, ki nyomassa ezerrel a déligyümölcs-diétát, ki merengjen el egy régi, feudális szokáson, kit érjenek kapitális tévedésből lopáson, kinek legyen ad abszurdum reklamálni mersze, ki merjen a jogaiért kiállni, na persze, kinek legyen dilije a kuszkusz meg a falafel, ki próbálja nem feladni, végül mégis adja fel, na most akkor mondjátok meg nagyokosok, mi legyen, ki ne legyen miközülünk maholnap és ki legyen, ki költözzön proli szagtól fuldokolva Budára, ki költse egy komplett pesti panel árát dudára, ki ápolja klinikán az egészséges körmét, ki válasszon rövid utat, ki pedig a görbét, ki lásson a Hun West Travel irodával világot, ki álmodjon zöld fű közé piros, fehér virágot, ki ültessen minden kerti törpe mellé tuját is, ki adja az ártatlant, de hogyha kell, a buját is, ki rendeljen ülőbútort magának a neten, kik lakjanak egyetlenegy félszobába' heten, na most akkor mondjátok meg nagyokosok, mi legyen, ki ne legyen miközülünk maholnap és ki legyen, ki utazzon még a világ végére is kocsival, ki tudjon le minden bajt egy odavetett bocsival, ki vegye a nyakába egy papucsér' a plázát, kinek vigye el a bank a vakolatlan házát, kinek legyen párnája a hugyos-sáros aszfalt, ki foglaljon négy személyre, ablak mellé asztalt, kinek legyen jelszava a részvét és a szeretet, kinek kelljen beszerezni tüdőszűrő-leletet, ki kerüljön révületbe Csaba testvér szent szavától, ki keljen ki magából egy utastársa testszagától, na most akkor mondjátok meg nagyokosok, mi legyen, ki ne legyen miközülünk maholnap és ki legyen, ki járkáljon házastársi javallatra botoxra, kit vigyenek akarata ellenére detoxra, kinek kelljen másnap délig étlen-szomjan kibírni, kit lenne szép most azonnal puszta kézzel kinyírni, kinek hozzon télapócska sárgarézzel teli zsákot, ki hordja ki lábon hol a tüdőgyuszit, hol a rákot, kinek legyen igénye a könyvre meg a mozira, ki próbáljon belógni egy kulturáltabb slozira, kinek kelljen nap mint nap a Vágóhídig bliccelni, kinek legyen -- láthatólag -- kedve most is viccelni, na most akkor mondjátok meg nagyokosok, mi legyen, ki ne legyen miközülünk maholnap és ki legyen, kinek legyen névre szóló szekrénye a Gelázsban, ki aludjon álmában egy jó kis fűtött garázsban, ki nevezze komenista fertőnek a Dagályt, kinek sértsen már a puszta létezése szabályt, ki akarja hóban-fagyban kivárni a sorát, kinek kelljen tele szájjal dicsérni a borát, ki hurcolja fel-alá az interspáros batyuját, ki átkozza el a saját sose látott anyuját, ki feküdjön hol itt, hol ott, mint a kilőtt állat, ki rándítson haladtában szemlesütve vállat, na most akkor mondjátok meg nagyokosok, mi legyen, ki ne legyen miközülünk maholnap és ki legyen, ki csinálja új kecóját trendire és takarosra, ki próbáljon mindenáron bejutni a fapadosra, ki locsoljon François Voyer konyakot a kivire, ki gondoljon tehetetlen haraggal a gyivire, ki tegye le egyik percről másikra a piát, ki próbálja kivenni a lelencből a fiát, ki lomizzon kisbiciklit, dínókat meg törpöket, ki ugassa le az undok, játszótéri kölköket, ki lássa a sajátját a más ölében csicsikálni, ki próbálja magát minden karácsonykor kicsinálni, na most akkor mondjátok meg nagyokosok, mi legyen, ki ne legyen miközülünk maholnap és ki legyen, kinek legyen tiszta sor, hogy haladás vagy haza, kinek legyen úgy, hogy többé ne mehessen haza, kit várjon a boldogság kék tengerén egy bárka, kit viszont a vácrátóti köztemető árka, kinek jusson éppen elég hely az isten tenyerén, Budafokon, Budaligeten és Mátra-terenyén, Békésbe' és Hevesbe', s ki menjen a levesbe.


shizoo:
Közös

Ott a vibráló jelhalomban
 a jól öltözött vélemény
a nézetképen éppen árnyal
árnyalja hogy ki szegény.

Megint majdnem sikerül
a fullasztásig hiteles kép
kijelzőről szembe dereng
távoli a hitelesség.

Biztonságosra falazott
közömbösségbe néz a kép be
otthonos bár hitelbe épült
hessegetett jövőtlenségbe.

Ahonnan a külterekbe
csak úgy hatol akár az állat
ösvényeket szimatol
a gyávaság itt önmagának.

Szemkontaktus-hiányos úton
reklámszünetben láda zötyköl
egy se látszik ráaggatott
fülbe-bizbasz eszközöktől.

Megint egy nap hitelesség 
posztol ráír mémet ír át
hasonszőrű távollakók
egymást leső kicsi csírák.

A vibráló jelhalomban
jelel a szomszéd testszaga
sors élet álom nem közös
a közös a ne nézz oda.



2013. január 1., kedd

Általános leszerelés



Vesd
már le ezt
a harci mezt!
Hogy melyiket?
Ne viseld
egyiket sem.
Soha egyen-
ruha rád ne telepedjen!
Tanuld helyette léted
sziromló titkait -
szíveld azt, aki élni,
nem pedig ölni tanít;

ki hegedül majd teli
csordultig szíveket
ha neked
falánk apánk
a Sors az urad,
s nem anyánk:
a Szeretet?

Színed ne keresd:
rendszert ne segíts,
ne gátolj -
összeomlik úgyis
magától.
Ne számolj
nem jön tőle közelebb
a távol.

Dalolj bibéket,
félénk, régi terhet,
áldó igét,
ágaskodó szerelmet -
hogy tavaszba
akár ha gazba,
virágul vessen el
az égi Gazda!

Ne öltözz önként
soha vasba!

                      (1994-2012. ...soha nincs készen)