A vers virágzása II.

                               A vén zenemester gondolataiból
Időtlenül


A lehelet elektromosságát                              és a sarat
a lombikot                               és a tavasz pazarló lázát
álom visszavonhatatlan ébredését              és a madarak
rebbenő szárnya röptét        és nyúlós olajba cuppogását.
Vitorlát                  a tekintetben lakozó fénylő figyelmet
hurkásodó ütésnyomot a bőrön           a  csattanó szigort
a dalt                     ami kiemel az időből, míg énekelnek
nemesített, beoltott szőlőtövet           és a robbanómotort
Az autópályák és sínek                 mesterséges verőereit
és a jelekké formált gondolat                  áradó utazását
metropoliszt                  ahol a gyökértelenség gyökerezik
a mélybe merített       halászháló árbocot rázó szakadását -


Keverünk levegőt és földet      
                                       feldobjuk elegyülni a sarat
rebbenő röptükkel             
                                   ezt élik ösztönből a madarak.

És belélegezzük a levegőt
                                   élesztjük magunkban a tüzet
miközben tűz villáma kíséretében
                                     a fejünkre zúdulnak a vizek
keverjük a kevélység és alázat
                                    negtisztulását
                                                      keverjük a lázat

így leszünk
           táguló világnak
mint kifújt levegő
           s légért nyíló torok
tüdő kolostora -



mi mind a két világnak
                             így leszünk 
                                      egymás felé
                                                     konnektora.