2014. március 31., hétfő

Pihe

                    "Houston, we have a problem..."


Izabella képe



megtapad vékony
határfelületén - az
anyag és hiány

*


a puszta anyag
terméketlen felület -
hiány hiánya

*

hiány magában
nincs - az anyagtól válik
éh-önmagává

*

anyag, határ és
hiány - de a negyedik
a ráfújó sors

*

repülj, kis pihe
olyan határra, ahol
megtelepedhetsz





2014. március 29., szombat

smiley





Mint amikor mosolyt rajzolsz
a számjegyeknek
         úgy találjuk ki a számot -
         miért ne lehetne vidám...

Nem tudod, hogy valójában
ki vagy
         akinek itt és most
         a seggén ülsz, az vagy...

Szembe néz veled egy
nagyon büszke kislány a falról
         rögzített létét nagyobb
         zavarban nézi nálad... 

Emeld a tétet - rajzolj mosolyt
a felhőknek is
         csak úgy tűnik, hogy tükrözik
         az éjszaka fényeit...

Rakd rá a fényre is
neki rakd ki a szmájlit
         rakódik úgyis, akár a mosoly
         az áprilisra május...

Neki számolsz, ha tartozol
mert hozzá -
         rajzolj mosolyt neki is,
         hogy viselje...





2014. március 28., péntek

porfényű reggel




a mai reggelt tájsebnek érzem
ez a legtisztább mozdulat
kiradírozom ezt a külszíni fejtést -
csak szavak

olyasmi, amit elégetünk
gyártjuk a hűtést vagy a hőt
viselt bőrünk nem viseli
a mért időt

ó én uram tájsebnek érzem
exhumált reggeli szén
tegnap préselt pora kenődik
fényre egén

kiradírozom ezt a külszíni fejtést -
üledékszagú szavak
helyén az űr - minthogyha nem vagy
ez a legtisztább mozdulat





2014. március 27., csütörtök

2014. március 26., szerda

Gravitáció





létet nem szaggatok - a magamét
sem. most csak lélegzem. ez pont elég.
visz a lélegzet. ahogy a szél tartja
az égbolt tetőzetét.
ahogyan lélegzik a széllel
az idő. örvénylő gigantikus tüdő
lihegése.
vele lélegzem. hasonlít ez is
egyfajta megmenekülésre.

létet nem szaggatok. nem adom.
csak kifújom. aztán be - de sosem ugyanazt.
megtisztulás. a szél tartja bent
orromban a tavaszt.
ahogyan lélegzik a széllel
a tágulásba. ami a tél alatt
bezárult. egyfajta mag.
nem szaggatom - csak ahogy
a hajnal szakítja az álmokat.

létet nem szaggatok. csak elvetem
ami kikelhet. lélegzet! vétel! hallod-e?
visz. ameddig akar. ahogy kifújom.
csak megyek. vele.
lehet. hogy önmagam vetem el.
hogy vele nőjön.
létet nem szaggatok. talán
új hajtást az időmön.





2014. március 25., kedd

Beszélgetés útról erényről, könnyről

                                


Jónás Tamás
Út és erény könnye


van út s erő hát célba érsz
sok kis öröm a zsold
hazudnod kell-e majd ha szólsz:
ez férfimunka volt

az elméd gyötröd s faggatod
a jelent mit jelent
a cél hogy megbecsüld mi van
a jelentéktelent

elmélkedésnek nincs helye
marad a döbbenet
a mindenség nem romlandóbb
de nem is több veled



shizoo:
út közben (és erény)

így rakod le - mit cipeld 
a súlyos tollpihét 
ha nem viszed a válladon
sem roskad meg az ég

mert, persze pondró pille vagy
a minden tenyerén
az utazás káprázatában
mégis - az erény

így rakod le - mit cipeld
ha itt-most megtagad
a pillanat: nem a világ
csak szót fűző magad





olvassatok Jónás Tamást! bitang: https://www.facebook.com/profile.php?id=784092459&fref=ts

2014. március 24., hétfő

Incepció

                                               Mayer, Nolan és Kosztolányi uraknak köszönettel



Egy reggel - sűrű mámorok után
fordultomban észrevettem
fél szemmel, hogy a plafonon felettem
testet ölt egy kétméteres kopasz fej
hegyes fogakkal értem hajolna le
az ajkán éhe nyála, lélegzete
az orrából átborzongatta bőröm
szóval ez a kétméteres, éhes
csillogó szemű óriás
cezúrát húzott volna az időmön.

Persze felültem, mint akit rugó lök -
összeránduló, sajdult tagokkal
amelyek szinte érezték a fogsor
harapását - hisz alapos okkal
zabálna az, akit estig zabáltam:
mámorát hamis szerekben sokszor -
napok során szakadatlan enyhe
részegséggel tántorogva át
a munkaidőt és az éjszakát.

Felnéztem, az ember ellenőrzi
a valóság szélét, ha elvéti néha -
felnéztem persze - s ott vigyorgott
szegény lelkem mámor-rohadéka:
mintha cafatokban tapadnék máris
nyálkás fényben csillogó fogához...
csak ennyit mondott kíméletlenül:

                 "még mindig álmodsz..."






2014. március 23., vasárnap

Szabály és Kivétel

inspiráció: http://drazse57.blogspot.hu/2014/03/az-oromrol.html


"...nem, nem gondolom, hogy jó helyen élek, hogy klassz az állásom, hogy megvalósítom magam abban, amit nap mint nap csinálok, és még csak azt sem, hogy boldog vagyok abban, amiben élek, de az biztos, hogy most örülök. Megdolgoztam érte, nem ingyen kaptam. Esélyt adtam arra, hogy a világ, a tér, az emberek eljussanak hozzám, hogy kész legyek befogadni azt, ami körülöttem van, és megdolgoztam érte főleg azért, mert képes voltam egy kis időre megbocsátani magamnak." (Izabella Jones)




Szabály

örömjutalmat
hordoz magában minden
elkészült perced.



Kivétel

papírrepülő
pottyan az öledbe - szél
hátáról. csak úgy.






2014. március 21., péntek

Beszélgetés T. S. Eliottal (el, egymás mellett...)

eredeti és parafrázisa



T.S.Eliot: 
J. Alfred Prufrock szerelmes éneke


                                 „Ha azt hinném, hogy olyannal beszélek,
                                 ki földre megy még: volna jó okom rá,
                                 hogy lángom többet moccantani féljek.
                                 De mert tudom, hogy nincs mi visszavonná,
                                 ki egyszer itt van: szólok íme bátran,
                                 mert szóm nem válhatik gyalázatommá…”

                                 [Dante: Pokol, XXVII. 61-66. Babits Mihály fordítása]


Induljunk el, te meg én,
Ha már kiterült az éj a város egén,
Mint az elkábított beteg a műtőn;
Menjünk a félüres utcákon át,
Hol olcsó szállodák
Barlangjába hív a kalandos éj,
Kocsmák fűrészporán osztrigahéj:
Az utcák: összekapcsolódó szürke érvek,
Rejtett céllal kísérnek.
S a nyomasztó kérdés felé vezetnek...
Feleletet rá ne keressél.
Menjünk, mert kezdődik az estély.

A teremben sétálgatnak a ladyk,
És Michelangelót dicsérik.

A sárga köd háta az ablakot súrolja,
Ablaktáblákhoz ér a sárga füstnek orra,
Mely az est zugaiba ölti nyelvét,
És imbolyogva száll el a csatorna
Pocsolyái fölött, s kémények korma hull rá;
Elsiklik a terasz mellett, és a derült
Október-éjszakát látva körülkarolja
A házat, és legott álomba szenderül.

Eljön majd ideje
Az utcán végigsikló sárga ködnek,
Mely hátát ablakokhoz dörgöli;
Lesz rá idő, lesz rá idő,
Hogy készítsd arcodat, s más arcok meg ne lepjék;
Alkotnod és pusztítanod lehet még,
Bőven marad idejük a kezeknek,
Hogy a nagy kérdést tányérodra vessék;
Lesz időm s időd tehát
Százszor megingani, és lesz időnk ezernyi
Ábrándra, s álmainkat józanul szemügyre venni,
Amíg kétszersültet kapunk, s hozzá teát.

A teremben sétálgatnak a ladyk,
És Michelangelót dicsérik.

Lesz arra majd időm,
Hogy megfontoljam: "Merjek, vagy ne merjek?",
Hogy megforduljak, s a lépcsőn lemenjek
Tonzúrájával gyér hajú fejemnek --
(Megjegyzik: "Haja megritkult fején!")
Zsakettem jól szabott, gallérom tiszta és kemény,
Nyakkendőm nem hivalkodó, ízléses tű tartja helyén --
(Megjegyzik: "Pipaszárlábú szegény!")
Vakmerőn
A mindenséget ostromoljam?
Egy perc elég idő, hogy
Döntés, majd ellenérv szülessék és omoljon.

Mert régen ismerős, mind ismerős nekem
A reggel, délután s az alkonyat.
Kávéskanalanként mértem ki életem,
És ismerek halódó hangokat,
Messzi teremből szűrődő zenét.
   Hát merhetek-e még?

S hogy merjek, ha a sok szem mind előjön újra,
S kész meghatározás-hálóját rám veti?
Ha én magam vagyok a tű hegyére szúrva,
S vonaglom a falon, kínban csapkodva még ott,
Szám hogy köphesse ki
A tettek és napok gyűjtötte váladékot?
   S hogyan kezdjek neki?

S minden kart ismerek, karjait mind a nőknek,
Ékszerrel díszesen, fehérnek, meztelennek,
(Lámpafényben barnás pihéik megjelennek!)
Bőrükről száll a parfőm,
Azért olyan zavart főm,
Ha karfán nyugszanak, vagy sállal bíbelődnek.
   Így hát merhetek-e?
   S hogyan kezdjek bele?

..............................................................................................................

Elmondjam azt, hogy alkonyatkor mennyit kóboroltam
Szűk utcákban? Ingujjas emberek könyököltek az ablakokban.
Elnéztem, mily magányosak, míg pipájukból szürke füst kerengett...

Bár rák volnék, és fúrhatná ki két
Érdes ollóm a tenger fenekét!

..............................................................................................................

Nézd, a délután s az este mily szelíden szunnyad el!
Karcsú ujjak becézik, szendereg,
Unatkozik... megjátssza, hogy beteg,
Elnyúlva hever mellettünk a padlón.
Túl a teán, a fagylalton, a süteményeken,
A pillanatot végsőkig feszíthetem?
S bár sírtam, böjtöltem, és könyörögtem,
S láttam, amint tálon hozták fejem,
(Félkopasz volt e fő),
Mégsem vagyok próféta -- üsse kő!
Nagyságom pillanata lobogva szemembe ötlött,
S láttam az égi lakájt, vigyorogva tartotta elém a felöltőt.
Egyszóval, megijedtem.

S érdemes volna mindezek után,
Túl a narancsízen, a boron, teán,
Csevegve régimódi porcelán
Között, mi tette volna érdemessé,
A témát egy mosollyal vágni ketté,
A nyomasztó kérdés felé gurítva el
A mindenségből gyúrt kicsiny golyót,
Mondván: "Lázár vagyok, aki a sírüregből
Kikelt, hozzád beszél, mindenre megfelel" --
Ha valaki a pamlagon hanyatt dől,
   És szól: "Egyáltalán nem így képzeltem el,
   Nem így képzeltem el."

S érdemes volna mindezek után,
Lenne értelme még,
Alkonyatok, kis kertek és frissen locsolt utcák után.
Túl a regényeken, teáscsészéken és a padlót végigsöprő sleppeken,
S túl annyi mindenen még? --
Amire gondolok, hiába magyarázom!
De mintha bűvös lámpa szőne mintát idegrostjaimból a vásznon:
Érdemes volna, hogyha valaki,
Míg sálját igazítja, vagy pamlagon hever,
Félrenézve azt mondaná:
   "Nem így képzeltem el,
   Egyáltalán nem így képzeltem el."

...............................................................................................................

Nem! Nem vagyok Hamlet királyfi, nem is törekszem erre;
Talán kíséretéből egy udvaronc lehetnék,
A kifejlet felé gördítve a cselekményt,
Eszköz csupán; ha kell, tanácsot ont,
Boldog, ha szükség van szolgálatára,
Előrelátó, furfangos, de gyáva;
Bár mindig kész magvas szentenciákra,
Kissé buta, a kacagást kiváltja --
S néha majdnem a Bolond.

Már nem vagyok a hajdani...
Nadrágom szárát ezután fölhajtva fogom hordani.
Válasszam a hajam fülemnél? Szabad barackot ennem,
S fehér flanellruhában a tengerpartra mennem?
Hallgattam a sziréneket, egymást hívták, nem engem.

Úgy hiszem, nékem már nem énekelnek.

Láttam a hullámok hátán vágtatni őket,
Fésülték a habok szétkuszált üstökét,
A szél fújt, és a víz fehér lett, majd sötét.

Álmunkban láttuk a tenger alatti termet,
A sellőket, akik rőt koszorúkat adtak,
S megfulladunk, ha majd emberek hívogatnak
                                                                   Kálnoky László fordítása


T.  S. Eliot




shizoo:
Mr. Prufrock, kérem, tartsa a monitorhoz közelebb a gyertyát!

                    NADA: "Kai'ckul! Álom úr! Reméltem, hogy
                                 egy nap eljössz értem! Szabadíts ki, 
                                 szerelmem, kérlek!
           SANDMAN: Üdvözöllek, Nada! Fáj... hogy így
                                 kell lássalak téged.
                    NADA: Kai'ckul! Szabadíts ki uram! A te
                                 szavadra zártak be ide. Bocsáss meg, 
                                 és szabad leszek. Könyörgöm! Nem
                                 szeretsz már?
          SAMDMAN: Tízezer év telt el azóta, Nada... Igen,
                                 szeretlek még. De még nem 
                                 bocsátottam meg." 

                                 [Neil Gaiman: Sandman - Prelűdök és Noktürnök IV:
                                   Remény a pokolban. Totth Benedek fordítása]

Hát üljünk le a képernyő elé
én itt, te ott - a fázis azonos;
az égre műtősköpeny-szín pára ül -
várhatna tán romkocsma és terasz
meg ez, meg az
de inkább a kattintásnyi távol
enged kedvelést a másik ritmusából
ez is egyfajta közös séta, léten
egymással vitázó link utak felé.
Üljünk le együtt - én itt, te ott
a közvetített estély kéken
tükröződik kettőnk s még ki tudja
hány hiány tekintetében.

Egy csetszobában gyönyörködnek a Ladyk
egymás legfrissebb szelfijét dícsérik.

Ködöl a sok szó. A bányászható
mélységekből felszivárgó sujtólég e köd
minthogyha mindig robbanás előtt -
az érdeklődés hiányában elmarad a durr ma.
Az est zugaiban a város virtuális orma
ködlik - imbolyogva szálló
talajtalan délibáb - amit láthatatlan szálaival
hozzánk köt a háló.

Nem jön el. Idő és robbanás,
lassított felvételen a törmelék,
mely éleit az ablakokhoz dörgöli
és hívatlan vendég gyanánt benyit -
az otthoniak hiába sminkelik ki éheik,
hiába marad bőven ideje a kezeknek:
a tisztító megingás ma este sem
érkezett meg.
Időm, időd: telik.
Képernyő előtt az álmaink
jóízűen szemügyre vesznek -
míg megteázunk, itt, külön, külön
megülve veszteg.

Egy csetszobában örömködnek a Ladyk,
s egymás legfrissebb szelfijét dicsérik.

Lenne rá időm, de
nem fontolom, hogy "merjek-e?"
Rég eldőlt, hogy nem megyek ma ki,
Megfordulásom lépcsőn lemenése
legfeljebb blog-külalaki -
(megjegyzik: "Hanyagul hegesztett, avult HTML!")
Az arculatom jól szabott zsakett, a jelre jel
eleganciája - a tartalom úgyis (ha) megtart olvasónak
(megjegyzik: "nem nyilvános a statisztikája!")
a látogatószám esése mentén
ez se volt egy túl sikeres hónap...
Vakmerőn a mindenséget
ostromolva -
mint jó urát kis előlegért a szolga.

Nem megyek - mert régen ismerős, mind ismerős nekem
A reggel, délután s az alkonyat!
Kockacukorként barna kávéskészleten
csak úgy ülök - nem használt kanalak
csendülése minden; 6.2-ben zengő
feleslegesség - s mint ilyen: megőrzötten veszendő.
    Nem kérdés, ugye, pedig fent van.

S ha mennék (fel) - nem kérdés, a sok troll mind előjön,
hogy értve félre, gond-hálózatomra lőjön,
szaggatva élesre fent, beteg
mondatokkal az érzékeny szövetet -
képernyőre csurgó agyszövet...
hogyan köpje ki az agyam a golyót,
célkeresztjén függesztve a tarkóm:
     Nem kérdés, ugye, talál, ha követ.

S a lányok! Ismerem a villantásaik, a Ladyk összes szelfijét,
tükör előtt pucsítva, anyaszülten a fürdőszobában,
utcán, bárban, limóban, legendás helyeken
(minden borotvált kis pihéjük vibrál a feltárás gesztusában)
Bőrükre száll a férfinyál,
Lényem is értük rinyál -
Habár rám pillantva egyből lapoznak:
     hisz posztjaimban akár a tetű
     túl sok a betű.

..................................................................................................................

Elmondjam, mennyit görnyedtem a háló lógása fölött hiába
himbáló ladik-magányban? Alig pillantva a szomszéd kék fényű ablakára -
magánya tükröm, akár a régen megszokott, lengedező szürke füst hiánya...

Bár mecha-rák volnék, ki két rakétaképp
kilőhető ollójával szakítja szét kék virtuál-egét!

..................................................................................................................

Nézd, milyen észrevétlen este lett - a fények odaki égnek,
fénykörük is egyfajta testiség,
megfényeli létünk bogárnyi pestisét
a lábunkhoz kucorgó macskaszem-kísértet.
Túl nasin, kólán, energiaitalon
posztolhatom a pillanatom?
Kitartva végsőkig feszíthetem -
bár előre látom, tálcán hozza a fejem
(a kommentekben - avagy a színpadon) a trollhad,
prófétaságom a háttérzajba olvad
                                                   - hát üsse kő!
Nagyságom megtette, amit lehetett: letölthető.
Bár nem tűnne fel a távolmaradásom...

Nem tudom, hogy érdemes-e ezután
túl nasin, kólán és instant teán
csetelni még, mintegy a végső ítélet
árnyékában vicceket mesélni -
mintegy bitó alatt egymás hóhéra ketten
a vicceden épp jóízűt nevettem:
Hogy Lázár vagy, ki feltört a sírüregből
az előző, lázas kivégzés után;
s tanácsodon: ha netán felébredek a szűk helyen
tartsam kordában a rémületem,
mert ez ilyen, feltámadásra kivégzés;
   S ne izgasson, hogyha az SMS-szavazáson
   veszítek, mert nem így képzelte el a közönség
   agóniám és feltámadásom.

Nem tudom, hogy van-e értelme még -
hogy e testetlen gépi anyagsűrűség
önmagát nyírja, locsolja, kis kert gyanánt önmagát gondozza-e.
Túl a betűk vetette széles árnyékcsíkon van e önálló élete,
s hogy azon túl mi van? -
Amire gondolok, hiába magyarázom!
    De tény: nem izgat - tényleg - ha elbukom
    az esedékes SMS-szavazáson...

.........................................................................................................

Nem, mert még csak statiszta sem vagyok -
valójában nem táplálékom a tetszés.
Magánügyem marad a végkifejlet,
ha eszközöddé fogdosod - az a te dolgod.
Magvas szentenciákra készen
lesed e bő egű fillér-egészem,
vagy kikacagsz - hát az se gond:
csak bolondot a Bolond.

Nem mert még csak statiszta sem vagyok -
bár már öregszem... már öregszem.
Leszerelem a webkamerát.

Jobb, ha innentől nem lát a világ.

Szerettem volna nektek énekelni.
Ha mást nem: hát a google-parti szirénéneket -
amit hallottam egykor, szférákból, még gyerek
gépi és egyéb segédlet nélkül -

lassan dereng. A kereső - mint szokása -
vicc-GIFet cserél, a dolgok gépi mása
így lesz napról napra optimalizálva.

Álmomban láttam, hogy a leírt szóban
agyban frissülő Youtube-videó van -
már tudom, hogy csak általa szóltam:

hisz rég benyelt. Jeltenger-mélyi gépi mandala-
felhőn vibrál PAC-MAN szájamból szirén-dala.

Shizoo (csak névrokon)





2014. március 20., csütörtök

Rácsodálkozás: Kisnémeth Ferenc (6.)


Kisnémeth Ferenc: Élőhely



Jön vissza. Vagy el se ment.
Szavak? Minek! A ruha szárad.
Kerül födél. A romokon.
A szél dúdolgat űrt magának.

Jön vissza. Vagy el se ment.
A kültelkekről beszivárog.
Kerül födél. A tűzre lábas.
Eső jön. Felkopog a bádog.

Kapkodd a ruhát! Tudod mit?
Inkább hadd ázzon. Tisztul úgy.
Minek mennél ki? Itt a kübli.
Falán sárgán megül a húgy.

Van takaró. Minek mennél?
Ha elmész úgyis visszajössz.
Kerül födél. A romokon.
Van még egy dekked? Gyufa? Kösz.

Elment? Ne mondd már! Picsába.
Jön vissza. Vagy el se ment.
Eső? Eláll. Éjfélre úgyis
hulló időt neszez a csend.



2014. március 19., szerda

Kettős





Hogy megálljam. Amit csak meg lehet.
A saját fegyverem. Hogy ne fordítsam ellened.
Hogy ne kínozzalak. Ahogy te engem.
Hogy csók a számon, virág a kezemben.
Hogy megtiszteljen a percem. El ne mosson.
Hogy a tovább ragozhatatlant se kelljen ragoznom.
Tudjam köszönni. Megköszönni a tekinteted.
Hogy megbocsátod az eltört emlékeidet.

Hogy megálljam. Ne bántsalak veled.
A saját fegyvered se forduljon ellened.
Hogy ne kínozzalak. Kínért csereberélve.
Csókot a szádra. Virágot a cserépbe.
Hogy megtiszteljük a percet. Ne mossuk el.
Tudjam köszönni. Még ha nem is siker.
Tudjad köszönni. Megköszönni a tekintetet.
Hogy megbocsátom az eltört emlékeimet.







(szolgálati közlemény: géppara van, konzervet kaptok, ha nem reagálok, attól még törődöm. Elég tartani most a napinapit, de azért tartsatok velem!)

2014. március 18., kedd

Holott




Hajszol hajt valami éh
eltévedésbe unszol
lepörgeti a kerekem
az útról.

Holott már annyi járaton
hajtott végig a szégyen
előre tervezett kanyar az
eltévedésem.

Holott már jártam én -
hol? Ott. Vagy a mellette
álló vas-szürke ablakú
házban.

Hajszol hajt valami halott
vágy pedig a
hulláját is régen
meggyaláztam.

Holott már őszül. Épp kikel
de lekonyulni kel
reggel az
ágyból.

Holott az éh már önmagát
emészti -
így szakadna el az
elkurvulástól.

Hajszol hajt valami. Éh?
Talán éh. Eltévedni késztet
mintha nem ismerné
zsigerig a részek

halotti maszkját. Hajszol
hajt - tán maga a távlat.
Festett égen ha útra lel:

magának.
nem magának.





2014. március 17., hétfő

Nóra dala

inspiráció: https://www.facebook.com/nora.komroczkine/posts/688777454497605?stream_ref=10


"Arra gondolt, rádől majd a szélre. El ne álljon hirtelen. Tegnap már korán feketült az ég, ma már észre sem vette. Szimbiózisban van a körhintával. Nem jól mondja, nem zavarja. Megkezdi a hetet. Gombolt kabátját átjárja a hideg. A lámpagyújtó késik. Odatalál. Mégis. Hány nap még, hogy behunyt szemmel is? Szavak nélkül. Bob Dylan 1963, március. Dúdolva." (Nóra) 



Arra gondolok, hogy rádőlök a szélre
csak el ne álljon hirtelen
Tegnap korán feketült az ég -
ma észre sem veszem.

Szimbiózisban a körhintával -
nem jól mondom, de nem zavar.
Megkezd a hét. Gombolt kabátom
alatt is átjár a vihar.

A lámpagyújtó késik - odatalálok
sötétben, behunyt szemmel is.
Szavak nélkül követve azt
ki bennem benne hisz.

Arra gondolok, hogy rádőlök a szélre
Csak el ne álljon hirtelen -
'hatvanhárom. Március.
Dúdolgat. Hallom. Bob Dylan.





2014. március 16., vasárnap

2014. március 15., szombat

Nincs (március idusi)




Nincs szavam az ünnepünkre.
Se jó se rossz.
A levegő legalább
ma reggel balzsamos.

Nincs szavam a szavatokra.
Kimondható -
kübli szélén billeg, ha a
szátokon a szó.

Ez a legfájóbb. Nincs szavam
a méltatásra. Méltatlanul.
E nemzet mer és álmodik
de nem tanul.

Nincs szavam az ünnepünkre.
Sem ez sem az.
Csak szabadnap. Legalább süt.
Csak a tavasz.

Lejárt lemez. Lejárattátok.
Se jó, se rossz.
Nincs szavam a szavatokra.
Ami még szavatos.





2014. március 14., péntek

Nyugtató





Csak úgy bajérzet. Igen.
És csak úgy nyúlok utánad.
Hátha jobban tartalak
jobb ízeken, mint a bánat.

Bár persze magam sem. Igen.
Zuhanás közben csattanok.
Lehet hogy bizonyos részben
én okozom a bánatot?

Gyógyszer és méreg. Igen.
És a megavuló csomagoláson
régóta nem olvasható
az adagolásom -

Azért vegyél be. Igen.
Mértékkel kimért kis falat
életemmel hátha majd jobban
tartalak.




2014. március 13., csütörtök

Ha úgy mondják





Értünk miattunk és nekünk -
vinnyog a tudathasadás.
A Himnusz valóban ima, ha úgy mondják.
Mint ahogyan az
Apacukafundaluka is ima
ha úgy mondják.

Sőt, a Kurvaistenbasszameg is
lehet ima, ha úgy
mondják.

A segglyukból előbugyborgó
hangsor is fohászkodhat.

De jobb, ha tudod: a szavak mögé,
még a Miatyánk szavai mögé
is ritkán áll oda
az ima lelke.

A Jóisten nem képeskönyvtervező.
A léteddel imádkozol.
A többi: maszlag. Nem malaszt.
Akkor sem,
ha úgy mondják.





2014. március 12., szerda

2014. március 11., kedd

Térkép test táj

inspiráció: http://drazse57.blogspot.hu/2014/03/megfigyelesek.html


                              Izabellának, soksokpontnullát kívánva


Jó értelemben a meglepetést
hogy más. Elfittyed elfogy szétfolyik.
Nem tetszik nem szép nem vakít
csak maszatol -

Egy boldog hétfő ücsörög
beteg vasárnapok mögött
kis mozdony-szépség zakatol
valahol -

de felnövünk és érünk
mint a bor
megérünk mire elérjük
a feledést.

egy létre rajzolt létra:
változol
az Isten véste arcod
te ne vésd.

*

                                 zenfotóul





távolság vagyok
örök zuhanás közben
keringő bázis





2014. március 10., hétfő

2014. március 8., szombat

Olvasóim (Kaleidoszkóp)

                                          Ingrid, Natalie, Hari, Galamb, s a többiek is; név szerint


időm repedt meg tükör évem
megtartotok ti bűn bőrében
kongó mélyébe el ha vesznék
megtartotok mikor betegség

szilánkjaim testzsákba varrva
hevernek sarjra és avarra
vigyáztok rám hogy el ne vesszek
maradjak feleslegesnek

ha törten is sem szerteszórtan
szóltam nem hiába szóltam
viselitek a szavak éhes
csikorgását a mindenséghez

időm repedt meg nem tiétek
halom szilánk így színe még szebb
fénydadogás elszótagolva
minthogyha isten álma volna





2014. március 7., péntek

Tervezett zárlat



Az a csend, ami körülvesz.
Remélem ez a csend egy
tervezett zárlat a kontaktus kedvéért.

Mint amikor telibefújod kontaktsprével
a foglalatot a pincében -
ahol már rég át lett kötve
az adott szálra álmodott kapcsoló
- milyen érdekes: nem vagy ura
a kapcsolatnak - és
túl messze van a kapcsolószekrény és
a hatást is pontosabban jelzi
ha levágja -

mint amikor betekered az
új izzót, és zajmentesen kapja.
Mintha fényesebb  volna - pedig
csak negyvenes, akárcsak te.

Az a csend, ami körülvesz
ilyenkor, az elégedettségé.
Remélem, itt a megelőző
csendben, ami körülvesz,
hogy jut még az elégedett,
fényesebb csendből is -
hogy ez csak egy tervezett zárlat
a zavartalanabb kontaktus kedvéért.





2014. március 6., csütörtök

Kilencedik Hangmintabugyor






szétesik
a fontos
pépesít
a pont most

*

majdnem verset írtam tegnap.
olyan volt, mintha zúgna a fejem
de nem.

*

csárdáskirálya vagyok pálinkás jó reggelemnek.
népszín. művi vetélés.

*

nyomj igent a pépre.

*

persze pokol per persze pokol per persze pokol per
tanúvédelmi programozó tanszék dékánja lehetnél

*

fejjel feljebb
privát saras
szürkekék
ólmos ég

felugorván
alján fejjel
koppanék

*

Sándorom elgördült szobrod alatt ez a tank kor

*

nem ballagó de billegő idő
mintha folyton peremen
el se mászik minek mászna
az ágvégig a szivem.

*









2014. március 5., szerda

Tárlatvezetés: Jacek Yerka (20.)






tornyaink fenekén magány.
vágyott magány. 
képzelt idill - hullámverés-idő.
óceánketyegés.
tornyaink fenekén magasságos ég.
páratávlatok.

csöpögtetett komfort.
szűrt civilizáció.
szigetelődés.

tornyaink felett a sivatag
az üres ég.
a kettős beszédbe fordult világ
fundamentuma.
egünk alkonyának 
mélységeiben úszkáló naphalak.

csak

fejjel lefelé
lehetsz Robinson. éghegy
trópusi csúcsa.




2014. március 4., kedd

Fogadalom




sötét ösztönből annyi nap -
lihegnek belőlem mérgek.
sötét ösztönből mérlek
és nem becsüllek annyinak.

(valami hallatlan suta, beteg állapot kanyarodott belőle. most jöttem rá, miért. és hogy miért a cím. úgyhogy hullik. a férgese. marad a hangminta belőle, meg a szándék, hogy ezt ne. nem ez az első billegő nap. de ideje volt eldönteni.)



2014. március 3., hétfő

eszi vagy Issza

                            tisztelet a Teitoku-iskolának



első
belégzéseddel
világ csókol - mostantól
van most: van éhség.


idő
nem reszket. mondom:
nem reszket! méltósággal
tessék falódni!


keveredés
mócsing, lég és csók
egy szem fogazott szélű
bejáraton át...


szomj
élő vizeket
iszol - élő vizeddel
csókolod össze


szellő
falevél-szájak
szagát csókolod össze
az avarszaggal


bomlás
ő túr beléd, ha
belefektetnek - vissza
így csókol a föld




2014. március 2., vasárnap

Tárlatvezetés: Jacek Yerka (19.)





Mindenki Sziget?
Minden Ember Óceán.
Óceánsziget.




Óceánjaink:
Panelegyformaságok
Függőlegese




Megvan A Magad
Jól Szigetelt Pocsolya-
Otthonossága.




Szigetben Sziget -
Térded, Fejed, Vállad
Elszigeteltsége.





2014. március 1., szombat

levélbeszéd





tanácsot főleg -
éntőlem főleg nem:
sikerül hullásba
őgyelegnem.

szervusz egyébként
elveszik. tőled is.
a hulló mit tehet
földszervilis.

és persze kő.
te sem vagy kőértő -
kőbeszédszavakkal
bőrt sértő.

tanácsot főleg -
azt suttognak itt:
az erdő szélbe fecsegi
a titkait.

te erre én arra
én veszve és te veszve -
akárhol földbe barnulunk
tavaszra

tanácsot főleg
tőlem nem - de tőlük
lombboltozatos
ködfúlt idő jut

szervusz egyébként.
induljunk. szép esést.
kívánjunk egymásnak
eltévedést.