el. köszön.

Vers-befőtt (utolsó versnek)

Remo Daut: Walk

tus:

verőfényben
sem enged fel teljesen
lépted hurcolt tele



pasztell:

véget így nem érő téli séta rabja.
mostanában folyvást elköszönsz.
nem feltűnő - épp annyira különc
amennyire léted bármelyik darabja.

az ölbe ejtett kéz. ahogy dühöngsz.
ahogy mint rokkát pörgeted a csöndet.
ahogy folyvást elkésve jön meg -
az éh ruhája elnyűtt fiúgönc

nem illik rád. a fény mohón harapja,
verőfényt mintáz mindenik darabja -
s te most hullajtod gesztusát az ősznek.

időszerűtlen. így maradsz különcnek
folyvást késve is előre szöksz meg
mint véget nem érő téli séta rabja.



kőnyomat:

fasorszökésben.
lombok szökik a hirtelen
hitetlen hóesést -
megfeszíted. de nem moccan.
az egész képből lépés
jelent szökést.

tél hó halál.
elkoptatott frázis telik
így hagyjuk abba.
időszerűtlenül belefagyunk
egy verőfényes
nyárdarabba.

persze: póz.
túl mélyre nem metsz
amolyan edzés -
lombok szöknék a hirtelen telet
ha volna
de nincs de nincs menekvés.



ceruzafirka:

lombok szöknék a hirtelen telet
valaki sétál. és közben kinevet