Süveg Márknak
nem én vagyok éhes. miközben eszem
akkor is: éhes. minden kanál kásával
egyre éhesebb a bármire amivel ezt a
testet eddig percrabszolgamódra jóllakattam
etettem hogy teljen hogy teljesedjen
de csak a sebszéleken besüvítő huzat
lett egyre hangosabb és élesebb
nem engem lakatott volna jól minden
érintés és íz hanem a lukat
amit a létezésen ütött a nem én.
nem én hárítom amikor mintakövetésnek
utánzásnak tanult módinak titulálom -
ahogy a lány elkívánja az anyja hanyagságát
a divatos anyát aki csak magára gondol
ahogy a fiú elkívánja az apja szemében
rettegett dühöt bőrön nyomot hagyásig
ahogy a lány éhezi az anyós hatalmát
magán és észrevétlen lesz csakúgy anyós -
valakik akiknek muszáj (ugye) hazudni...
nem én veszem észre hogyan hajszoltad
apu a saját élvezeted stikában halálig
nem én veszem észre magamon először
úgy ahogy mások látták rajtad a stikliket
a titokban megejtett csócsáló élvezést
ami sosem marad titokban és
görcsös nyomokat hagy a testen
muszáj volt (ugye) magadnak is hazudni
és láttam rajtad ahogy el is hitted -
hol van az én ebben, ahol úgy
korrumpálom a létemet ahogy egykor te?
nem én vagyok éhes és nem te
vagy a hibás apu, de ez nemcsak az
én éhségem. percrabszolgamódra
lakatom jól bennem az örökségem, apu!
téged! nem te vagy a hibás, apu, nem -
te vagy a hibás! és én csak egy folyománya
vagyok ennek a genetikai hibának...
minden tévút magában hordja egy
soha nem járt további ösvény
megnyílásának lehetőségét.
ez az éhség most egyre nő amíg
mindent fel nem zabál - de nem engem.
ez az éhség semmihez sem fogható
módon végez - de nem velem.
aludj vissza, apu. úgy remélem
alszol és álmodban sem vagy éhes -
valaki a függőség kövét
görgeti fel a hegyre - nem az enyém.
valaki megteszi az első
kőgörgeteges lépést - de nem én.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése