2017. december 31., vasárnap

Rácsodálkozás: Kawase Hasui (9.)


Evening Rain at Kawarago (1947)





kedvet tapasztó
kintre ne vessen ügyet
lámpásod fénye?


sarat dagasztó
lépés ügyet se vessen
a lámpafényre?


vigyázz, mit tanulsz
nem szűnő eső
monoton közönyétől







2017. december 30., szombat

Rácsodálkozás: Szilágyi János (3.)


Intim ' / Buja csendélet
Olaj - vászon (100 x 120 cm)





antikold tovább
leselkedésben fogant
érintettséged


így lészen testté -
lakberendezési tárgyaink
közül egy


mintha plaketten -
egy simogatás íze
koptat fényesre










2017. december 29., péntek

Rácsodálkozás: Kawase Hasui (8.)


Snow at the Zojoji Temple, 1929




vagy négy lábon is
neki szentelt érzet a
reggeli séta?


e helyben gyűlő
fohászok rétegeit
leplezi a hó


ne légy illetlen -
majd a fasoron túl
elvégzed a dolgod







2017. december 28., csütörtök

befejezetlen


saját




Egyetlen percig sem szeretnék
réteg lenni, amit
senki se sirat.

Füstkígyó az
ismerős levegőben.

Egy borzongás az
elfújt gyertyák
viaszba fúlt kanócán.

A reggel, ami az
éjszaka után
úgy jön el,
hogy nem emlékszik a
tegnapi lobogásra.


*

(Petri Györgynek)

Nem szeretem a téli erkélyt,
csak elviselem. Hogy kutyafuttában
tudok kiülni, többletréteg
alá. Alant a park levetkezett,
én felöltözöm.

A piros, a sárga ugyanúgy
fogyott el, mint a zöld. Látod,
nem érte meg ennyivel később születni.
Ennek a tájnak már egy vasa sincs
ami devalválódhat -
a törzsek tövében összegyűlő avart is
elhordják a parkfenntartók.

Olykor tényleg kékbe vált, de
van hogy napokig marad a szürke
alapszín az égen is. Ahogy az
arcok felületéről lop színt
a fényvetés apálya.

Ilyenkor folytatódunk. Mint egy
véget nem érő kérdőmondat.


*


Kint nincs mit - réved
az a befelé néző
tévedt tekintet.








2017. december 27., szerda

Teljesség-átiratok (55.)


Stekovics Gáspár: Vársziluett reggel



A legfelső élmény
Valahányszor mentesülni tudsz körülményeidtől: határtalan ragyogásként kibontakozik benned a végleges állapot, melyben azonos az élet és a halál.
A végső ajándék: mozdulatlan tánc, ízen-túli édesség, mely semmivel sem mérhető.
(Weöres Sándor: A teljesség felé)




magunk árnyéka
körülményese
vetül világ ködére -




mígnem halálkészen állsz
míg egyszer úgy
nem nyel el a köd
ahogyan fénybe fejét kidugó
csupasz ágat

mígnem nincs amivel befogadd
és nincs ami befogadjon
értéknek tekintett hiedelmeken túl
mércétlenül mert nincsen magadhoz
lépések híján hívatlanul
egy vége-lehetben
lehetne nélkül
lehelet nélkül
küldetlenül

hogy aztán mégis moccan a világ
levelet hajt sóhajt és telik
nem rajtad áll
semmi nem áll rajtad
még a fény se rajtad áll
és nem miattad vetül
ha árnyék

mígnem halálkészen állsz
és ha moccansz
ha van utána
attól még időn kívül voltál
téren kívül voltál
magadon kívül
árnyéktalanul
és mégse fosztva 

hogy aztán mégis moccanj a világ
továbbgomolygó tisztulatában
valahol másholban másban
hívnak és indulsz
lehetben létben
leheletbe
küldetésben



Felirat hozzáadása

2017. december 26., kedd

A hely szelleméről

(hatástanulmány)





mondok egy példát

buszra szállva abban a frissen
helyváltoztatásra hangolt állapotban
amikor a tér amúgy is tágul
a látóterembe kúszik a stadion
a frissen elé húzott irodakomplexum spanyolfala mögül
egy hosszú pillanatig rám kacsint a stadion

és ahogy elrántja előlem a
helyváltoztatás, chilei és afrikai
nem rendeltetés-szerűen használt testvérei
vernek félelemtanyát a zsigereimben
valamiért olyan képeket pörget az elmém
ahol a testek a saját sikolyaik kergetik
a pálya füvén

tehetetlen vagyok a képeimmel
amit a helyben tárolt energiák sikoltanak
a készenlét a terrorra
most még csak a másik csapat béközepe ellen
most még csak a paizsos rendfenntartók ellen
az a gyülemlő mérgezés
ami addig nyújtózik
mindig addig nyújtózik ameddig a
társadalmi takarója ér

ennyire vagyok nyitva
és olykor ennyire nem kellene nyitva lennem
arra hogy mit üzen a hely
az idő a vaj- és egyéb színű árnyalatok
de ezt a tanulságot én is az erőszaktól tanultam
erőszakkal véve el az erőtől
ami elragad és ezáltal birtokol

még jó hogy aztán elsuhanunk a
kultúra tereinek háta mögött is
és egy befejezhetetlen este ritmusos emléke
a színpadon telő soha ne érjen véget
kimossa az agyamból
a rajban gyülekező döglegyek
testekre telepedésének képét

így van nyitva az aki mérgek által tanul
mások berobbantott járatokon besüvítő
rém- és egyéb látomásainak
kereszttüzében.







2017. december 25., hétfő

Egy szent Modorban







hang verődik. fény törik
ezen a tájon. minden elvét.
elvesz. elvész. szöktetik
ajakról az ember nyelvét.

hang hal el. visszfény dereng
ezen a tájon. hurcolod
magaddal. cipel a csend.
nyomvályús út a pásztorod.

csak oda nézel. ahol verődik.
ahol elvétel. hol hal el.
üres éghez van csak erőd itt.
a vesződése érdekel.

fény törik. visszhang dereng.
ezen a tájon. hurcolod.
elvesz. elvész. cipel a csend.
nyomvályús út a pásztorod.



***



egy szent szarka nevetése.
harangszótolvaj köd ha oszlik.
vele oldódni se kevéske.
foszlányosodjon teste dosztig.

hadd dögöljön. ha csöndbe fúl.
nem vesz el. önként adom.
elvész visszhangtalanul?
csak potyadék? szó-szarhalom?

egy szent veréb. egy csettenés.
az elhalása megtörik.
elballagok (s ez nem kevés)
a tollafoszlott börtönig.

a fény törik. visszhang hal el.
nyomvályús úton csosszra csossz -
de engem ez sem érdekel.
hisz úgy is vers a vers, ha rossz.








2017. december 24., vasárnap

Hús ízét a hús


Pege Ibolya képe





a Jóisten szerette ezt a galambot
de a Jóisten a varjakat is szereti

láttad már a varjak rekedt
ugrándozó kajaörömét?
valahol nemcsak az éhség lukába
vigyorgó fémcsillanású tollak suhogása
de gyásztánc is

a varjú nem tudva de tudja:
a Jóisten szerette ezt a galambot
de a Jóisten a varjakat is szereti

láttad már a varjak gyásztáncát
az ének rekedését az alkalmatlan torokban?
valahol nemcsak a repülést
fosztó hullások hullafoltja
szín a színről színre ránk ömlő szürkeség
de a falat íze is
a jóllakottság előérzete

a varjú nem tud semmit
mégis úgy csinál, mintha tudná:
a Jóisten szerette ezt a galambot
de a Jóisten a varjakat is szereti

ma este megszületsz
de mi sem tudunk semmit
rekedt esetlen
kajaörömünk közben
csinálunk úgy
mintha úgy szeretnél minket
ahogy tollfosztott hús
ízét a hús.









2017. december 23., szombat

Ecce homo


Szilágyi János: Ecce homo
Olaj - vászon (100 x 120 cm)
2014- 17





latroknak is
játszott - ösztönröpképes
balga megtévedtnek

latroknak is -
elméjébe ragadt
örökös jobbulónak

súlytalan lebben nem áldoz megfeszítő gondolattal
magát köti a vélt tények körül láva módra fortyogó
(mindig a pokol követel magának sokkal nagyobb helyet)

egyik sem tudva tud
ahogy középen
nyíló aranykapu -
  
(tudva tudásban
sem levethető
hogy át kell bújni rajta)

abban hiszel:
képes leszel ezt is
egyedül megugrani?

nézd a pillangót
hogy nyílik nyílást
a bogárgyűjteményből









2017. december 22., péntek

Téli tükör


kitudjaki?





Kitett gyerek. Az egy kitett gyerek.
Kirakja magát a télbe.
Nyílt színen. Próba nélkül. Prima vista.
Lejátssza az elé terített utakat.

Dobozolt népség. Burokban született
lombikbébik mérgében van útban.
Bűzeregető óvottak anyázzák.
Közlekedőedények rabszolgái.

Más a tempója. Mindent
lassabban csinál. Kitett gyerek -
s hogy megfeleljen ennek a kitételnek
úgy tervezi: lassabban hal meg.

Kitett gyerek. Az egy kitett gyerek.
kirakja magát az időbe.
Kár. Hogy amúgy annyiszor
hazudozik saját magáról.






2017. december 21., csütörtök

Caporal

J.M.H. úrnak... azaz Galambnak

Kitudjaki?




Ilyen cigarettát szívhatott
az Előretolt Helyőrségben szolgáló legénységi állomány -
miért ne dohányozhatnának és
miért ne szívhatnának korabeli valóságos cigarettát
egy elképzelt helyőrség képzeletbeli hősei
egy nézetből a magam valósága is
csak ennyire biztos.

A gallok a dohánygyár alapításakor még
magyarok voltak -
az eredeti márkát tényleg így hívták
hogy Hongroises
bár nyilván azok után hogy
a láncdohányos Troppauer Hümérről fentebb kiderült
hogy csak a kollektív emlékezetünk
egy bizonyos elképzelt múltjában létezik
csak úgy simán bemondásra ez se tekinthető ténynek.

A rólunk elnevezés összefüggésben lehet
egy a megtorlás elől szökő huszárszázados
sajátos francia karrierjével -
bár a vonatkozás Bercsényi László Ignáchoz lehet hogy városi legenda
ahogy a sivatagban menetelő
peloton előtt elővédként haladó géppuskás osztag
vagy az óra számlapjára karcolt térkép
a múlt egy nézetében pusztán meseelemek özönlő halmaza
csak ennyire biztos elemek
lemerülése.

Állandó viszont a pátosz
és az alágomolygó cigarettafüst -
olcsó aktuális Caporalok bűze
egy cigarettáé amit talán az egyik első
magyar idegenlégiós miatt hívtak először magyarnak
hogy aztán az aktuális nemzeti felhorgadás
okán a kezdet kezdetén mégis
átnevezzék.

És állandó a reménykedés
egyre kétségbeesettebben ponyvairodalmi
hepiendekben
hogy az ököljog bosszúbajnokainak dobog-lobog a
szíve-lelke -
kávéházi filléres hazugságokba kapaszkodunk
egyre kevesebb fény esik a betűre
egyre szemrontóbb tevékenységgé válik így
a meseolvasás.









2017. december 20., szerda

elég-tételeim






csak úgy vezetlek
titeket, ahogyan
magam vezetem - meg.

homályos tükör -
dérlepte tájba bámul
az álmos reggel


*


elégtételeim
tételesen nyilván-
tartása vagyok

amíg nem látod
nem kezdődöm el -
suttogja a derengés


*


vonzások nélkül
ébredtem - a teljes
moccanatlanságra

moccan alattad -
forgás merít derűt
kivágott fenyőre






2017. december 19., kedd

A sértés





azt mondtam annak a
lelketlen kavicsnak
(simára súrolta a többiek hajhagymamentes véleménye)
a vita hevében azt mondtam neki:
"ti alig várjátok hogy ölhessetek"

mély és
fullasztó időn kívüliségben
néztük egymást
(moccanatlan porszemek lebegtek a lélegzetünk előtt)
sikerült vizes ruhába göngyölnöm a
vita hevét

pedig csak egy ilyen
egyszerű evidenciát mondtam ki
csak a tényt rögzítettem
(simára súrolt fésült és nyírt örök visszatérésbe)
hogy a véleménykülönbség teljes
arcfelismerő rendszerében
találjak végre néhány ismerős vonást

azt mondtam annak a
kavicsnak látszó simára
csiszolt sérelemtömegnek
"ti alig várjátok hogy ölhessetek"
(lélegzet párája kristályosodott a megfagyó levegőben)
láttam ahogy ezt a mondatot is
hozzáilleszti a többi sérelemhez

mély és fullasztó
időn kívüliségben
nézzük egymást
(simára csiszolt fájdalomkavicsok a parton
ahol még visszhangzik az időn kívül rekedt lövések csattanása)
két rossz színész egy kötelezően játszott
vonalas színdarab olvasópróbáján
megint a szokásos szerepére készül






2017. december 18., hétfő

Fűtési szezon


saját





Hidegérzetű lázzal
markoljuk télen-
fűtjük a Várost

melegünk mellék-
termékével fullasztjuk
télen a Várost

mi, Külvárosok
fojtogatjuk télen
együtt Belvárost

(Milyen burjánzó
beteg titánok
kockarakói lettünk...)

*

fényrózsákat hajlít
rácshervadásba
az este szeszélye










2017. december 17., vasárnap

emlékére






egymásba fogódzók vagyunk. és most,
hogy tényleg hiányzol
ismeretségünk hiányában a jelenléted tudata,
tényleg űr maradt a helyen, ahol-ahova
láttalak, hallottalak.

az űrt majd lassan telicsurgatják a többiek -
ne haragudj. nem tudjuk üresnek elviselni.
néha megsajdul majd, milyen furcsa:
jobbára akkor, amikor felvételről szólsz,
amikor a jelenléted emléke próbálja
a léten hiányoddal ütött lukat betölteni.

amikor a jelenléted időtlenbe rögzített
pillanataiban gyönyörködöm.
ez is milyen, hogy felvétellel időtlenbe rögzített
pillanatfolyam vagy!
hogy hallom a lélegzetvételed
ahogyan rekedtes fénnyé hajlítod a kilégzést,
Juli, ez irtózatos geciség
a sorstól, ha van,
az Istentől, hogy bassza meg,
ilyenkor nem hiszek semmiben, és pont miattad -

egymásba fogódzók vagyunk és most,
hogy tényleg hiányzol
megint nem tudom, miféle rémmesében
kellene megtalálni miféle békét,
vagy csak egy helyet az életben,
vagy bárhol - csak hogy bárhol
hiánytalanul lehessünk
jelen.

ahogy a dalban te annyiszor.
egymásba fogódzók vagyunk és most
tényleg hiányzol.






2017. december 16., szombat

Korona


Gyökér Sasa: A korona (1917)





fád égbe tapasztott
gyökerét látod -
a magmával szemez*

*

kettőzött növés
birodalmából mindig
az egyik látszik

*

átbillenti a két rész
homokóráját
a telő idő

*

télen a földbőr
alól sütő tűz fényét
bámulják a fák








*(trópusi erdők
gigászai ezért
sekély gyökerűek...

nem néznek a mély föld
tűzlobogásába soha)


2017. december 15., péntek

Disputa


Sashegyi József képe





Nem azért nem élek
tanítás szerint, mert már most
felvéteti velem az elítélt zubbonyát.

Hiszen tudom, az írás szerint
együtt zuhanok majd a
diabolikus károkozókkal,
ott verdesek hiába a fénybe
utat mutató angyal háta mögött
a köpcös szarral,
a bajszos szarral,
ott verdes majd az egyházi
tizedes meg a többiek,
ugyanabban a zuhanásban -

hiszen a mérce nem azt jelzi
hogy hánynak, hogy sokaknak,
hogy többeknek, hogy mindeneknek
ütöttél-e sebet,
hanem azt, ha egynek is.



Azért nem élek tanítás szerint
mert mind túlságosan is
emberi.

Mert mind ugyanúgy téveszt
szűkít és radíroz,
maszatol és ferdít az
aktuális diabolikák
folyvást változó igényei szerint.
Toronyból zuhanás közben
ordított átkok hálózata nem tart
csak amíg a zuhanás -
bámultam már, mintha parázsló tűz
éj-egébe néznék,
bámultam már úgy,
forszíroztam úgy a
leérkezést -

hiszen engem sem a lejegyzett izgat,
hanem ami leíratta.







a habozónak







lépéskényszerben megálló
megállóban nem leszálló
leszállást halasztva siklás
közben gyúló többedik láz

ne engedd magad tovább el
egy szájban növekvő Bábel
vérehulló nőszirom
nyári hulla őszi rom

nyúláskényszer bimbós teje
kész a ház de nincs teteje
mindig ellen mindig ellen
ettől ízesül a jellem?

akkor ott és soha többet
kínálja juszt sem fogod meg
éhed éhe kis halacska
künn zabálja némi macska

úgy habozva mint a vegyszer
még mindig majd most az egyszer
most az egyszer mégse még
így hull az egyidejűség

lépéskényszerben ha dermed
markolászd mint fényt a gyermek
már kész a gyász és rég deres
fogd meg hátha érdemes.









2017. december 13., szerda

Rácsodálkozás: Debreczeni Imre (1.)


A terhes androidok esőlevest esznek






angyalka! főzd ki
légy szíves a holnapi
időjárást is


símaszk alatt
ugrásra kész szépséged is
megy a levesbe


foltozd össze
kifröccsenő levével
piros selyemruhád


ujjaid milyen
érintést tapogatnak
fogókesztyűben?


angyalka! főzd ki
a hideg lével áztató
téli esőt 








2017. december 12., kedd

Zen-fotók: Walton Eszter (5.)







A kultúra természetéről


mennyi magzó
burjánzás lakhat
egy táj emlékezetében!


sose becsüld alá
a felejtés
helycsináló erejét









2017. december 11., hétfő

Teljesség-átiratok (54.)


kitudjaki?





Az országhoz
Amelyik nemzet fölényben akar lenni más nemzetek fölött: hóhérrá, vagy bohóccá válik.
Nemzetük életét elmocsarasítják, kik nemzetük valódi, vagy vélt erényeit hangoztatják s a kíméletlen bírálatot tűrni nem akarják.
A legnagyobb csapás, ami egy népet érhet, ha egyoldalú irányítással az ítélőképességét tönkreteszik. Az ilyen nép elzüllik és mennél vásáribb kalandor nyúl érte, annál könnyebben odadobja magát. Nincs az a kívülről jövő veszedelem, végigdúlás, évezredes elnyomás, mely ezzel fölérne.
(Weöres Sándor: A teljesség felé)





tapssal a fosztást
nézed ahogy tapssal
ünneplik a foszlást

 


Az Országos Fortélyosfélelem
Igazgatási Főosztály felvételt hirdet
Falra festő munkakör betöltésére.

A jelölt kidolgozott
szakpolitikák és eljárások segítségével
irányítja a metaadat-kezelési, 
terminológiakezelési és 
törzsadatkezelési tevékenységek 
szervezését és összehangolását, 
valamint gondoskodik arról, 
hogy az információkezelés 
végeredményben rettegést teremtsen.

Közreműködik a felügyeleti 
rendszerekben használatos adatbázisok, 
adattárak és adatcsere-protokollok 
folyamatos megsemmisítését 
biztosító tevékenységekben, 
elősegíti a szabványos 
jelentési formátumok és a 
minőségbiztosítási eljárások
fokozatos felszámolását.

Gyakorlati tapasztalat előny
de nem követelmény, pályakezdők
jelentkezését is várjuk.




tapssal a fosztást
jól fizetett munkád jól
végzett örömét

*

tapssal a foszlást
nézed ahogy tapssal
ünnepled a fosztást






2017. december 10., vasárnap

Zen-fotók: Sasa Gyökér (32.)

The soft overcomes the hard;
the weak overcomes the strong.
-- Lao Tzu
Sasa Gyökér képe





mérődés közben
álmában mosolyog a
párával lepett

magról hajtottam
és teremtem -
a többi nem rajtam múlik








2017. december 9., szombat

Az óriások vállán

 (töredék)

Albertfalva (példának kiváló, Palota is ilyen)





hogy komfortzónámmá tegyem az esti várost
a lélegzetvételedbe dúsulok, Erdő -
kőkockaszálak közeiben kapaszkodó
ösvényaszfalt-szabdalt testedben
nyelődöm el.

legyen az este mámor -
ajándék tőled nekem, tőlem neked.
a lihegésed lélegzem be és te a
lihegésemből nyered az erőt,
hogy engem is az alkotórészeddé tehess -
hogy a lélegzetem átragyogtasd a fáid
erőteljes testén.

növényi sávokat tapasztasz az
épített bilincsek kidörzsölt nyomára -
borzongató 'csak úgy van' örömöt.
befogadod a lényem - azt is
mikor részegen a lábaidnál állva vizelek.

egyszer láttam az arcaid egyikét -
pára kell hozzá, holdfény és
ritkás közvilágítás (mondjuk most így:
egy másik óriás odavetődő lényének kegye)
hogy komfortzónámmá tegyem az esti várost
a teljes tekinteted kell
újra és újra megkeresni -

mert csak úgy tudlak tekintetbe venni
ha belenézek.
sejtelmeken jégcsillanó pára
kell hozzá, meg talajba kövült erőkből
tépett villamosság, meg a hold -
egy jóval távolabbi, kisebbik isten.

részévé válni annak amit
tömegünk részvétlen közönye közben
kiirt a titánoktól való ősi rettegés -
mámort csak sikolyból belélegző
fát fűrész által, nőben a növényt
puszta kézzel abuzáló félelem -
ami nem akarja látni:
ha téged, akkor önmagát.







2017. december 8., péntek

slammerek (fotográfia)


saját (szégyen)*






színes ablakok 
egy udvari ország
fénytelenségében



számtalan hanggal
színezett lélegzet
próbál itt - kitörni








*Valaki megcsinálhatná nekem ezt a látványt a Muzikum udvarán, kevésbé botrányosra

2017. december 7., csütörtök

Suttogmány









egy találhatatlan szerepet keresek
az előadás után kicsivel.
igazulnék általa ugye de
nem írták bele a darabba.
ezt a hiányérzetet mosogatja
a reggeli kávé.

nyalogatom a hajnali látványt
mint egy lekapart sebet.
már alig látszik ugye pedig
azt hittem mint egy tetoválás
úgy lesz dekoratív és
provokatív.

provokál valakit hogy ennek
a vakaródzásnak nincs
mint társadalmi jelenségnek
nincs feladata?
hogy nem postafordultával
bontatlanul visszaküldött
hányszor húsz éve szállítási sérült
kicsorbult gesztusok
asztalt csapkodása?

úgy tűnik újra kiosztanák
a szó szerepét a meggyőződésben
és én még mindig egy
találhatatlan szerepet keresek
azt a helyet ahonnan eleve
csorbának látszik.

alacsony vagyok felettem suhannak el
a fölülre tolt helyőrségek
zászlólobogtatások kiáltványok
ezt a nyakkendőt már
nem kötöm fehér ingre
övet nem jelvényt sípot
vigyázni tisztelegni.

a jó ajtók és rossz ajtók
világában egy találhatatlan
szerepet keresek
amiben kopogtatnak rajtam
de azért sem engedem
be a tejutat széttaposó
lovasok untig ismert halálszagát.







2017. december 6., szerda

Az utca arcai - slam


Pereszlényi Erika képe





egy pillanat, csak tükröződöm - igazít magán a város
nekem egész napos munka ahogyan látszom,
lakóimon át is tükröződve persze
szemekben is - ha a nézőnek van belenézni mersze
de nekem is van tekintetbe vehető tekintetem
csak kissé kuszáltan fókuszált
ahogy esővízmosdatás után
szerény személyem a felderült ég adósa,
hisz van már tükre, amibe belenézhet: a tócsa.

hogy közöd lehessen a belakott egészhez
a tükrömben a szemembe nézhetsz
a tekintetemben ha megkerested
az erkélyen lógó kifeslett
napszítta vásznakat s az ott lakók
félédes álmait őrző legördülő rolót -
magadra vess ha fel se nézel
ide lenézve hogy látva lásd,
hogy játszik locska tócsahab az ég vizével
mintha csillagos volna a nappali ég, az egy szem
vakító napcsillagon túl az éj remeg -
egy pillanat, csak tükröződöm
avagy legalábbis igyekszem, hogy észrevedd.

Te vagy a látó... ám én tükröződöm
az ég vizében ami most föld vize
összegyűlik ahol vetemedett az aszfalt
csak hogy belenézve megtapasztald
minden látszani vágyik.
ahogy az a vöröske ott a képen
akarat nélkül a néző szemében
az előző eső maradék felületén
fodrozódó jócsa-
josságát - most már - bárkinek tükrözi a tócsa.

egy pillanat, csak tükröződöm - mondaná a város, de te közbevágsz:

mit képzelsz!! hogy képzeled hogy tükrözésbe trükközöl, hogy
lefényképezel?
mit képzelsz, mit? mit képezel?
igen, én spontán vagyok de már bocs! megválasztom hogy kivel?
milyen mentődésben vendégeskedem?
belehajítva a közösbe -
ahol szándék nélkül vetkőzik a lényem majd annyivá, hogy vöröske?
az a vöröske ott a csikkel
a rokkant tábla mellett -
kivillanó hasa felett a mellek -
az a vöröske és a csikk 
a várostükröződés áramában csak úgy tükröződik kicsit?
csakúgy a szoknya
pillanatba furcsult lengéséhez szokva
redőződő jócsa-
josságom majd kinek tükrözi a tócsa?

hát bocs, a szemembe mentél és nem dörzsöllek ki onnan - szólt a város
eztán így látnak, a helyszínen amit
amúgy is sűrűn laknak valakik
egy pillanatod immár neked is itt lakik
te leszel a vöröske ott, a csikkel
aki a rögzítőre talán kicsit pikkel
de rögzülni márpedig kell -
különben semmi
nem kényszerít egymást tekintetbe venni...

az utcatábla eldadogta sarkon
egy pillanatra tükröződve tartom
a te tükröd is
hogy más is belenézzen
fürödjön kissé maradék tócsa ég
sarokház, és vöröske ott a csikkel
rögzülni márpedig kell -

hogy más is belenézzen
hogy más is lényegében
fürödjön kissé a tükröződő
város tekintetében.






2017. december 5., kedd

Teljesség-átiratok (53.)

Francesca Woodmannak és Kemény Zoltánnak
Zoltán Kemény: Bouquet
(Francesca Paraphrases II) 2017




A tárgyak visszája és színe
A jelenségvilágban Isten csak eszme; Istenben a jelenségvilág csak lidérc. 
A dolgok érzékelhető mivoltában nincs jelen az Isten. A dolgok a visszájukat fordítják az érzékelés felé és színüket az Isten felé. Isten jelen van a dolgok közös lényegében, de nincs jelen a dolgok sokfajta érzékelhető megnyilvánulásában, ahol a tünemények serege hullámzik.
(Weöres Sándor: A teljesség felé)





száradva hulló
hámsejtjeidre
ráírtad ezt a kérdést?






lényegtelen szomorúságú
kifosztatások alá vetett -
hová mérged a sehova nyílás
hová dugtad a tekinteted?

üres - hiába első ráncok
felébe tépett éhe alatt
hová mérged a sehova nyílás
hová dugod el gyűrke magad?

míves hiába művelt művel
kitörölt emlék - sehol se jel
milyen mélységek fölött inog
a hagyjál a mindegy a nem érdekel?

igazad nézet-hitelességét
kifosztatásod éj-viseled -
meztelenséged hova szakítod
kinek tapadnál milyen jelet?

lényegtelen szomorúságú
kifosztatások alá vetett -
hová mérged a sehova nyílás
hová dugod a tekinteted?





"itt csak a bomló
dolgok közegében gyúl fény"
szólt a lidérc







2017. december 4., hétfő

Rácsodálkozás: Kemény Zoltán (8.)


Zoltán Kemény: Backlight
(Francesca Paraphrases I) 2017






emléked alatt
egyre hosszabbra nyúlt
csendek feketülnek


önpusztításképeiden
jaj mit fogdos
tapogat a szem -


tekintetet keresek
hogy tekintetbe
vehessem - de nincs


árnyképed alatt
mind hosszabbra nyúló
csendek feketülnek












a #me too korában Francesca Woodman képei külön ízt kapnak, azt meg különösen szeretem, ahogy Kemény Zoltán hangsúlyoz a képből. 
ide vágó versem Woodman-képsorozatra: Fényérzékenység
ide vágó Kemény Zoltán parafrázis (szerepel a kötetben): Rácsodálkozás (5.)

2017. december 3., vasárnap

Boldogság







eszményekhez mértem. így találjuk ki a tanulást -
konfekció vágynyelveken dadogtam. miközben
eltartottam a másik testet
hogy ne zavarjon a vágyódásban a hője.
sokáig képzelegtem a boldogságról
ahogy az írva van.
aztán egy nem tervezett közelség kiradírozta a betűket -
maradt a hő. a rémület. és
az első öröm ijedtsége.

ha nem volna morbid azt mondanám
hogy harmincnégy évesen veszítettem el a szüzességem.
lassan. mit egy könyvtári belépőt. amiről
sokáig azt hitted hogy nálad van de
aztán egyszer csak nem találod.
addig nem fértetek hozzám a konfekció öröm
redőitől. nem értettem miért nem olyan.
miért nem azt érzem. mint mikor
olvasok róla. vagy mikor látom.

szerintem feledkezz el magadról. ez is tanulás -
hogy csak úgy történjen az a hőcsere.
amikor az elképzelt ideálist végre
kiradírozza a valóság tapadó izzadt súlya.
az egymáshoz dörgölt bőrök didergéséből
felszikrázó elektromos íz a szájban.
amikor megérint hogy valójában milyen
forma és minta és méret és bőség -
hogy valójában ki érint meg.

eszményekhez mértem. de te feledkezz el magadról -
hallatlanul mulatságos. de így tanulsz
a legtöbbet. ha nem figyelsz oda
ahova a rögzített minták és félelmek figyelnek.
ha nem akarod megragadni. csak
eltűröd hogy minden elképzeléseden
és fantáziádon túl egyszerűen
megragadjon. és úgy írjon rád mintha
tényleg egy üres papírlap volnál.







2017. december 2., szombat

Zen-fotók: Stekovics Gáspár (43.)








kétféle mintát
mér maga szigorával
a létmérő tél


*


vízválasztóval
választott magatartás -
hajlik, vagy törik


*


fává nemesült
növekvő, készülj -
nádhajlító idő jön








2017. december 1., péntek

Repülésének





valami sokkal teljesebbet zárok el.
tudom.
de így is boldog terhet borzol a szél
a szárnyaimon.
repülésem tág idejében látom a tisztább
távlat
hogy karmol makacs éhe barázdát. égre
magának.

van, hogy tévedek. de ez most
nem ígéret.
valami tisztább távlat nyomán szelek
ha kísérnek.
ha viszem azt a nyomorult keveset
a fészek
örömébe önteném - hidd el  -
az egészet.

ebbe ennyi fér. ez a nem kért és elfogadott
apaság.
az a hol nem volt törzsökből kikacsintó
soha ág.
az a nem várt és nem kért mégis
ígéret.
ahogyan az ösztön választ ösztönből
feleséget.

valami sokkal teljesebbet. nem bánom.
te se bánd.
legyünk türelemmel egymás hóbortja
iránt.
szavakat súgok a test dadogásmentes
egébe -
nem látom de sebaj hogy hol nyílik a léte.
a vége.